NB II: hazatér Albániába a Honvéd védője

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 17:33
null
Albi Doka hazatér Albániába (Fotó: Tumbász Hédi)
A Budapest Honvéd a klub honlapján jelentette be, hogy az albán KF Tirana szerződtette Albi Dokát.

Az albán válogatott Albi Doka 2022 februárjában kölcsönbe érkezett a Honvédhoz, majd nyáron végleg átigazolt a horvát HNK Goricától Budapestre. A jobb oldali védő 35 bajnokin és két kupamérkőzésen szerepelt a Budapest Honvéd színeiben.

Albi Doka most hazatér, ugyanis a KF Tirana utánpótláscsapatait végigjárva 2017-ben került fel a felnőttekhez, ahol három éven át játszott.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Horváth Milán
(BFC Siófok – kölcsönből vissza), Kovács Nikolasz (Paksi FC), László Dávid (Szentlőrinc – kölcsönből vissza),Makszim Puhtjejev(ukrán, Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza)
Távozók: Albi Doka (KF Tirana – Albánia), Richlord Ennin (kanadai, SpartaksJurmala – Lettország – kölcsönből vissza), Tamás Krisztián (Újpest FC)

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
18 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik