NB II: visszavonult a barcikai védő, s máris menedzsernek állt

F. B.F. B.
2023.06.09. 09:13
null
Ur László visszavonulása után menedzsernek állt (Fotó: Ádám János/Észak-Magyarország)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kolorcity Kazincbarcika SC közös megegyezéssel szerződést bontott Ur Lászlóval, aki 2021 és 2023 között volt a klub játékosa – számolt be róla a klub Facebook-oldala.

 

Az egykoron többek között Nyíregyházán, Cigándon, Mezőkövesden és Kaposváron is megforduló középhátvéd az idén lett 35 éves, és sokáig csapatkapitánya, egyben alapembere volt a borsodiaknak a mögöttünk álló idényben, hiszen április 16-ig 31 NB II-es bajnokin játszott és egy gólt szerzett. Azt követően azonban – hivatalosan sérülés miatt – egyáltalán nem lépett pályára a csapatban, most pedig a visszavonulás mellett döntött.

Ur László a jövőben a pályán kívül szeretné kamatoztatni tudását és futballmúltját. Gyermekkori barátja hívására labdarúgó-menedzserként tevékenykedik a jövőben – sőt, már a jelenben is, hiszen az ő közreműködésével került a Kazincbarcika házi gólkirálya, Pálinkás Gergő az NB I-es Kecskeméthez.

Legfrissebb hírek

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 11:36

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26