NB II: Zsótér Donát elmegy a Honvédtól – hivatalos

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 18:23
null
Zsótér Donát (középen) nem hosszabbít Kispesten (Fotó: Török Attila)
Szerződése lejártával távozik a Budapest Honvédtól Zsótér Donát – számolt be róla a hivatalos oldalán az NB II-es fővárosi klub.

 

Zsótér Donát először a 2016–2017-es idényben erősítette a Honvédot, a kispestiek bajnoki címével záruló évadban 22 bajnoki és három kupamérkőzésen lépett pályára, az NB I-ben pedig háromszor volt eredményes. Ezt követően 2020 nyarán lett újra a Honvéd játékosa, és az elmúlt három idényben nyolcvan bajnokin játszott, s hétszer talált a kapuba.

Összesen 113 tétmeccsen húzta magára a piros-fekete mezt, tíz gólt szerezve.

„Sok mindent megéltünk együtt Donáttal, nehéz idényt, küzdelmes szezonokat, szép pillanatokat tudhatunk magunk mögött, és egy olyan, csupa szív játékosról beszélünk, aki sokat tett a klubért. Többek között rendkívül fontos gólt szerzett bő egy éve Felcsúton, játékával és személyiségével is meghatározó tagja volt a Honvédnak, köszönjük neki a Kispesten töltött időszakot“– nyilatkozta Kun Gergely, a Honvéd ügyvezetője a klub hivatalos oldalán.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Adorján Krisztián
(Budafok), Horváth Milán (Siófok – kölcsönből vissza), Kovács Nikolasz (Paks), László Dávid (Szentlőrinc – kölcsönből vissza),Makszim Puhtjejev(ukrán, Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza)
Távozók: Luka Capan (horvát, ?), Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia), Richlord Ennin (kanadai, Spartaks Jurmala – Lettország – kölcsönből vissza), Vidar Jónsson (izlandi, ?), Lukas Klemenz (lengyel, ?), Tamás Krisztián (Újpest), Lazar Csirkovics (szerb, ?), Makszim Plakuscsenko (izraeli-ukrán, ?), Herdi Prenga (spanyol, ?), Jairo Samperio (spanyol, ?), Zsótér Donát (?), Feledy Balázs (?), Kárász Simon (?), Kozma Richárd (?), László Dávid (?), Nikola Njamcsulovics (szerb, ?)

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
18 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik