NB II: a korábbi másodosztályú társgólkirály távozott a Vasastól

2023.07.04. 13:56
null
Puska Péter (balra) itt még a Kozármisleny mezében (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
Tovább szűkül az NB I-től búcsúzó Vasas FC labdarúgócsapatának kerete, Birtalan Botond és Puska Péter ugyanis távozott a klubtól – előbbi Budaörsön folytatja, utóbbi a KFC Komárnóhoz került kölcsönbe.


A 34 éves Birtalan Botond a BVSC-ben kezdte pályafutását, majd az FC Sopron, a nagyváradi FC Bihor, a REAC, a DVSC, a Kozármisleny, a Dunaújváros, a Tatabánya, valamint a Békéscsaba együttesét is erősítette. 2018 nyarán igazolt Angyalföldre Békéscsabáról, ahol a 2017–2018-as kiírásban 22 találattal az NB II társgólkirálya lett.

2022-ben azonban kegyvesztetté vált, az év februárjában fél évre kölcsönbe a III. ker. TVE együtteséhez került, majd az előző idényben az NB III-as Vasas II keretéhez tartozott, de mindössze négy bajnokin játszott és egy gólt szerzett. Új csapata, a Budaörs már be is jelentette érkezését.

Az angyalföldi klub vezetősége emellett egy évre kölcsönadta a 20 éves Puska Pétert a szlovák második vonalban szereplő KFC Komárnónak. A jó fizikai adottságokkal rendelkező csatár tavaly ősszel Kozármislenyben, míg tavasszal Kazincbarcikán futballozott, szintúgy kölcsönben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: –
Távozók:
Balogh Norbert (DAC 1904 – kölcsönből vissza, onnan Kisvárda), Birtalan Botond (Budaörs), Bobál Gergely (?), Dombó Dávid (?), Feczesin Róbert (?), Géresi Krisztián (?), Hegedűs János (Paks), Hidi Patrik (?), Iyinbor Patrick (FTC – kölcsönből vissza), Márkvárt Dávid (?), Pátkai Máté (?), Puska Péter (KFC Komárno – Komárom, Szlovákia – kölcsönbe), Silye Erik (Paks)

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
3 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23