NB II: orrtörést és agyrázkódást szenvedett a Haladás védője

F. B.F. B.
2023.08.08. 12:13
null
Bosnjak Predrag még nem tudja, mennyi kihagyás vár rá (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Orrtörést és agyrázkódást szenvedett a labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladás védője, Bosnjak Predrag – számolt be róla a klub honlapja.


A vasárnapi Aqvital FC Csákvár–Szombathelyi Haladás (4–2) bajnoki 9. percében a félpálya közelében a vasiak játékosa, Bosnjak Predrag és a hazaiak futballistája, Tamás Nándor fejelt össze a labdáért vívott harcban. Mindkét labdarúgó elterült a gyepen és ápolni kellett őket, ám míg Tamás visszatért, addig Bosnjakot le kellett cserélni. A Haladás egyszeres magyar válogatott védőjét aztán a szombathelyi kórházba szállították, ahol kiderült, komolyabb a probléma.

Magára az ütközésre egyáltalán nem emlékszem, előtte és utána azonban minden megvan – mondta a klubhonlapon Bosnjak. – De az a rész filmszakadás. Az első, amire emlékszem, hogy masszőrünk, Orbán Gergő támogat le a pályáról, majd a pályán lévő mentős srác azt mondja, hogy szerinte nem törött el az orrom. A mérkőzés után kocsival a szombathelyi kórházba mentem, ahol a CT-vizsgálat megállapította, hogy darabosan eltörött az orrcsontom, agyrázkódást szenvedtem, emellett a szám belülről is felrepedt és a fél arcom feldagadt. Este tizenegykor értünk a kórházba és éjjel egykor haza is jöhettem. Éjszaka a fájdalomtól nem sokat aludtam, de igazából nem is lett volna szerencsés elaludnom, nehogy a vér visszafolyjon az orromba. Úgyhogy feleségem, Tijana egy-két óránként emiatt fel-felébresztett. A héten vissza kell mennem vizsgálatokra, úgyhogy most még nem tudom megmondani, mikor edzhetek és játszhatok újra.”

Legfrissebb hírek

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
8 órája

Urblík József: Most érett igazi csapattá a Vasas

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 13:31

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Tiszakécskén is nyert, zsinórban négy győzelemmel zárta az idényt a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 18:50

A Vasas az Ajka legyőzése után bajnoki címet ünnepelhetett az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 18:20

Nem volt esélye a bajnoki címre a Honvédnak, a BVSC fölényesen verte a kispestieket

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 18:16

Győzelemmel búcsúzott a szezontól a Kozármisleny, legyőzte az újoncot

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:53

Győzelemmel váltott az NB II-ről az NB III-ra a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:52
Ezek is érdekelhetik