NB II: visszatért a rutinos csatár a Honvédhoz – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.09.03. 17:22
null
Bobál Gergely visszatért a nevelőegyesületéhez (Fotó: honvedfc.hu)
Korábban saját forrásokra hivatkozva megírtuk, hogy a labdarúgó NB II-ben szereplő Honvédhez visszatérhet a kispesti nevelésű Bobál Gergely. Most a Honvéd a klub honlapján erősítette meg, hogy a Vasastól távozó 28 éves csatár aláírt nevelőegyesületével.

 

Bobál Gergely még 2012-ben debütált az élvonalban, 2010 és 2018 között nyolc évet töltött el a Honvédnál. Ezt követően játszott Csákváron és Zalaegerszegen is, valamint egy évet a portugál Nacionalban futballozott.

2021-ben került a Vasashoz, de egy évet kölcsönben a Mezőkövesdnél töltött, ahol 14 NB I-es meccsen egy gólig jutott. Az idény végeztével otthagyta a Mezőkövesdet, majd a Vasast, és most visszatért nevelőegyesületéhez, a Honvédhoz.

„Mondhatjuk, hogy hazatérek, sok időt töltöttem Kispesten, jó érzés most visszajönni. Ide tartozom, szinte mindenkit ismerek, örülök, hogy itt lehetek. Amikor öt és fél éve távoztam, teljesen más körülmények voltak, új az akadémia, új a stadion, jó itt játékosnak lenni, élnünk kell ezekkel a lehetőségekkel“– nyilatkozta Bobál Gergely a Honvéd honlapján.

Bobál eddig 114 NB II-es mérkőzésen lépett pályára. Ezeken 45 gól és 28 gólpassz a mérlege.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Adorján Krisztián
(Budafok), Bobál Gergely (szabadon igazolható – legutóbb Vasas), Haragos Viktor(Monor),Holman Dávid(szabadon igazolható, legutóbb Slovan Bratislava – Szlovákia),Kálnoki-Kis Dávid(szabadon igazolható – legutóbb ZTE),Kovács Nikolasz(Paks),Kundrák Norbert(Debreceni VSC),Megyeri Gábor(Kazincbarcika– kölcsönből vissza), Nyitrai Bence(BFC Siófok – kölcsönből vissza),Makszim Puhtjejev(ukrán, Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza)
Távozók:Luka Capan(horvát, Kifiszia – Görögország),Albi Doka(albán, KF Tirana – Albánia),Brandon Domingues(portugál-francia, DVSC),Richlord Ennin(kanadai, Spartaks Jurmala – Lettország – kölcsönből vissza),Fábiánkovits István(Szeged-Csanád GA),Christian Gomis(francia-szenegáli, Mezőkövesd),Horváth Milán(Szeged-Csanád GA),Vidar Ari Jónsson(izlandi, FH Hafnarfjördur– Izland),Lukas Klemenz(lengyel, Górnik Leczna– Lengyelország),László Dávid(szentlőrinci kölcsön után Siófok),Nenad Lukics(szerb, Csangcsun Jataj– Kína),Mihály Bálint(Békéscsaba),Németh Barnabás(?),Tamás Krisztián(Újpest),Lazar Csirkovics(szerb, ?),Makszim Plakuscsenko(izraeli-ukrán, Maccabi Netanya– Izrael),Herdi Prenga(albán-horvát, RFS – Lettország),Jairo Samperio(spanyol, ?),Zsótér Donát(?),Feledy Balázs(?),Kárász Simon(?),Kozma Richárd(?),Nikola Njamcsulovics(szerb, ?),Nikola Mitrovics(szerb-magyar, BVSC-Zugló)

 

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
13 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03
Ezek is érdekelhetik