NB II: Mislenyben folytatja a Soroksárról távozó hátvéd

F. B.F. B.
2024.01.16. 13:05
A Kozármisleny NB II-es labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a szintén másodosztályú Soroksártól távozó görög-magyar kettős állampolgárságú védő, Ikonomu Konsztantinosz – számolt be róla a klub honlapja.



Ikonomu Konsztantinosz Mislenyben folytatja (Fotó: kozarmislenyfc.hu)
Ikonomu Konsztantinosz Mislenyben folytatja (Fotó: kozarmislenyfc.hu)


A Kozármisleny egész ősszel belső védő problémákkal bajlódott, ráadásul a rutinos Egerszegi Tamás sérülései miatt a közelmúltban befejezte aktív pályafutását. A klubvezetőség mindenképpen szerette volna megerősíteni a hátvédsort, így került sor a Soroksárról távozó, görög-magyar kettős állampolgárságú Ikonomu Konsztantinosz leigazolására.

A 27 éves védő a Vasas és az MTK utánpótlásában nevelkedett, felnőtt karrierjét 2016 márciusában az akkor NB III-as Budafoki MTE-Újbuda együttesében kezdte meg. Ezt követően szerepelt a SZEOL-ban, a Szeged 2011-Grosics Akadémiában, majd két külföldi – görög, illetve szlovák – kitérőt követően 2022 nyarán Soroksárra igazolt. Soroksáron először még rendszeres játéklehetőséget kapott, egy tavalyi arccsonttörést követően azonban kikerült a keretből és ősszel már nem igazán számított rá Lipcsei Péter vezetőedző.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENY FC-NÉL
Érkezők:
Daru Bence (Szeged-Csanád GA),Ikonomu Konsztantinosz (görög-magyar, Soroksár), Oroszi István (Kozármisleny), Vogyicska Bálint (Ajka)
Kooperációs kölcsön keretében szerepelhetnek:
Távozók: Barkóczi Benedek (MTK – kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (befejezte pályafutását), Megyeri Gábor (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Nagy Mihály Krisztián (Ajka)

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15