Futács Márkó a Honvédhoz igazolt – hivatalos

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 19:06
Fotó: honvedfc.hu
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, a labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a korábbi válogatott Futács Márkót.

 

„Futács Márkó már nyáron is célkeresztben volt nálunk, akkor még másként alakultak a dolgok, most azonban adódott egy lehetőség, így kimagasló tudású játékost hozhattunk Kispestre. Reményeink szerint a Honvéd egészségügyi stábjának segítségével hamarosan formába lendül és fokozatosan egyre többet játszhat. Hiszünk benne, hogy Futács Márkó hosszú távon is a klub segítségére lesz, első körben nyárig, aztán a szezon végeztével közösen döntünk a folytatásról” – mondta Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője a klub közleményében.

„Nagyon boldog vagyok és hálás a Honvédnak, hogy megkaptam a lehetőséget – jelentette ki Futács Márkó. Rendkívül motiváltnak érzem magam, szeretnék minél hamarabb játszani, a pályán és a pályán kívül is segíteni a csapatnak. A legfontosabb, hogy minél hamarabb pályára lépjek, és minél többet játsszak a szezon végéig, hozzájárulva ahhoz, hogy pozitívan zárjuk a bajnokságot.”

A háromszoros válogatott csatár az MTK-tól 2023 szeptemberében közös megegyezéssel távozott. Korábban már megírtuk, hogy Futács következő állomása az NB II-es Budapest Honvéd lehet, de februárban a Gyirmót is tárgyalt vele.

A korábbi válogatott támadó az évad hátralevő részében erősíti a piros-feketéket.

Labdarúgó NB II
2024.03.31. 19:59

Futács Márkó a Honvédhoz igazol – NS-infó

A háromszoros válogatott csatár vasárnap ott volt a kispestiek bajnokiján is.

 

 

Legfrissebb hírek

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik