NB II: a volt MLSZ-elnök is leül a BVSC kispadjára a továbbiakban

F. B.F. B.
2024.04.27. 13:43
A sportigazgató, Kisteleki István a bajnokságból hátralévő meccseken leül a BVSC kispadjára (Fotó: bvsc.hu)
Korábban már beszámoltunk róla, Szekeres Tamás helyét a héten Kincses Ádám vette át megbízott vezetőedzőként a labdarúgó NB II-ben szereplő BVSC-Zuglónál, azóta azonban az is eldőlt, hogy a sportigazgató, Kisteleki István is leül a kispadra, s onnan segíti Kincses munkáját a hátralévő fordulókban – számolt be róla a klub honlapja.

A korábban a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökeként dolgozó, 71 éves Kisteleki vasárnap, a Csákvár ellen debütálhat a kispadon.

Készen állok a feladatra, Kincses Ádámmal egyébként nagyon jól tudunk együttműködni, szerintem jó páros vagyunk – mondta a klubhonlapnak Kisteleki István. – Azt a győzni akarást, ami bennem is megvan, szeretném átadni a játékosoknak. Ádám fog meccselni mint vezetőedző, én pedig igyekszem a tapasztalatommal segíteni annak függvényében, hogy alakul az adott mérkőzés, vagy hogy milyen cserék kellenek. Fontos, hogy megtanuljunk győzni – szeretnénk olyan csapatot látni a pályán, amelyik nyerni akar és nyerni tud, mert sorsdöntő összecsapások várnak ránk. Egyszer egyébként már előfordult, hogy le kellett ülnöm a kispadra, még Urbán Flórián vezetőedzősége idején, amikor ő a covid miatt nem lehetett a csapat mellett. De az azért más volt, hiszen csupán egy NB III-as meccsre szólt, illetve akkor a tavaszi szezon elején jártunk, s nem volt olyan nagy tét azon a találkozón.”

A BVSC öt fordulóval a zárás előtt 30 ponttal a 15., kiesést jelentő helyen áll az NB II-ben, hátránya egy pont a még benn maradó, 14. pozícióban álló Pécsi MFC-vel szemben. 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:20

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26