Megvan az NB II-be kieső Kisvárda első új szerzeménye

B. D. K.B. D. K.
2024.05.28. 13:58
Bíró Bence Kisvárdán folytatja (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB II-be kieső Kisvárda bejelentette, hogy Bíró Bence személyében igazolt egy támadót.

„Több fővárosi klubot, így a Ferencvárost, a Honvédot és az MTK-t is megjárt, valamint hat évig Portugáliában pallérozódó támadót szerződtettünk Szegedről – Bíró Bence az első nyári szerzeményünk”olvasható a klub honlapján.

„A támadó az elmúlt két évet töltötte az NB II-es csapatnál, ahol lejárt a szerződése, a 2022–2023-as idényben hét, a most véget ért küzdelemsorozatban nyolc gólt szerzett. A legutóbbi bajnokságban különösen ősszel akadt egy jó periódusa, amikor egymást követő négy meccsen, a Kozármisleny, a Nyíregyháza, a Tiszakécske és a Honvéd kapujába is betalált. A 25 éves Bíró Bence NB I-es meccseit az MTK színeiben játszotta 2020–2021-ben, 2021 tavaszán csapatunk ellen kétszer is pályára lépett” – áll a kisvardafc.hu-n.

„Nagyon örültem a Kisvárda és Révész Attila sportigazgató megkeresésének, mert tisztában vagyok vele, hogy bár az előző év nem sikerült jól a csapatnak, NB I-es klubról van szó, élvonalbeli körülményekkel, erről magam is meggyőződtem – idézte a klub Bíró Bencét.Az a terv, hogy a klub minél előbb, ha lehet már egy év múlva újra tagja legyen a legjobbak mezőnyének, a céljaink közösek, hiszen én is visszavágyom az NB I-be. Támadó vagyok, talán az ék mögötti pozícióban érzem magam a legjobban, ott többször találkozhatok a labdával. Célom az, hogy napról napra fejlődjek, gólokat szeretnék szerezni, mert akkor a csapatom céljainak megvalósulását is segítem.”

 

Legfrissebb hírek

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.08.11. 21:12

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 09:20

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22