Aczél Zoltán lett a Pécs új vezetőedzője

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.28. 10:37
Pécsen folytatja Váczi Zoltán (Fotó: pmfc.hu)
A Pécsi MFC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Aczél Zoltánnal folytatja a következő idényben.

Az NB II-ből az előző idényben kieső pécsiek oldala szerint az 57 éves pro licences szakember hosszútávú megállapodást kötött a klubbal. 

Aczél már több neves klubnál megfordult külfödön is, itthon pedig a Vácot NB I-ben is vezette, ám évekre kikerült a magyar labdarúgás fősodrából, miután a bíróság úgy ítélte meg, hogy nem jelentette játékosai bundázását, és a fogadásicsalás-ügyben az ítélőtábla még 2017-ben helybenhagyta a felfüggesztett börtönnel és százezer forintos vagyonelkobzással járó elsőfokú ítéletet.

„A PMFC vezetőedzőjeként dolgozni osztálytól függetlenül óriási rang. Korábbi pécsi játékos múltamból és kötődésemből adódóan is örömmel fogadtam el a klub felkérését. Eltökélt és bizakodó vagyok, még úgy is, hogy az első csapat másodosztályból való búcsúját követően kell építkeznünk. Annyit ígérhetek, kollégáimmal és a labdarúgóinkkal közösen mindent megteszünk, hogy mihamarabb meginduljunk felfelé, és a PMFC újra régi hírnevéhez méltóan szerepeljen” – idézte a pécsiek honlapja Aczélt. 

 

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

Videó: ritka nagy gól az NB III-ból – a kezdőkörből talált be a bicskei játékos

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 09:07
Ezek is érdekelhetik