NB III, osztályozó: összesen tíz gólt szerezve jutott fel a Csepel, a Gyulának az iksz is elég volt a visszavágón

F. B.F. B.
2024.06.13. 12:26
A füzesabonyi örömünnep (Fotó: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap)
Szerdán játszották a labdarúgó NB III-ba jutásért zajló osztályozók visszavágóit – feljutott a Csepel, a Gyula, a Mátészalka, a Tiszaföldvár, a Balatonalmádi és a Füzesabony.


A Csepel kiütéses idegenbeli sikerrel érte el az NB III-as tagságot a Tata otthonában, míg a Gyulának és a Tiszaföldvárnak a hazai győzelem után a döntetlen is elég volt a Bánk, illetve a Villány vendégeként. A Mátészalka kisebb meglepetésre idegenben is legyőzte a Dunaharasztit, s feljutott – a Pest megyeiek a visszalépések utáni esetleges felkérésben még bízhatnak. A Füzesabony szintén kettős győzelemmel lépett túl a Monostorpályin, amelynek vezetőedzője lapunk korábbi munkatársa, Bereczky Bence. A Balatonalmádi megfordította otthon az Ózd-Sajóvölgye elleni párharcot, de az ózdiak tudták, hiába harcolnák ki a feljutást a pályán, semmiképpen nem indulhatnak az NB III-ban, mivel a Putnok fiókcsapataként nem szerepelhetnek egy bajnoki osztályban a borsodi anyaegyesülettel.

A harmadosztályba osztályozó nélkül, erőnyerőként feljutott a Szegedi VSE, a Szombathelyi Haladás II, a székesfehérvári MÁV Előre Főnix FC és a Bonyhádi VLC. A Haladás II „erőnyerése” azért érdekes, mert a Haladás első csapata nem kapott licencet az NB II-re, így elméletileg csak az NB III-ban indulhat (az MLSZ bizonyos feltételek esetén ezt engedélyezi), de mivel egy sportszervezet csak egy csapatot indíthat egy osztályban, a Haladás II csak a Vas megyei első ligára nevezhet majd.

MEGYEI I., OSZTÁLYOZÓ
VISSZAVÁGÓK
JÚNIUS 12., SZERDA
Füzesabonyi SC–Monostorpályi SE 2–0
(Feljutott: 4–1-es összesítéssel a Füzesabony)
Villány TC–Tiszaföldvár SE 1–1
(Feljutott: 6–2-es összesítéssel a Tiszaföldvár)
Tatai AC–Csepel TC 1–6
(Feljutott: 10–2-es összesítéssel a Csepel)
Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia–Gyulai Termál FC 0–0
(Feljutott: 3–0-s összesítéssel a Gyula)
Dunaharaszti MTK–Mátészalkai MTK 1–2
(Feljutott: 5–2-es összesítéssel a Mátészalka)
Balatonalmádi SE–Ózd-Sajóvölgye 2–0
(Feljutott: 4–3-as összesítéssel a Balatonalmádi)

 

Legfrissebb hírek

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Davis-kupa: párosban is sikerrel jártunk, Magyarország szettet sem veszítve 4–0-ra legyőzte Luxemburgot

Tenisz
2026.09.19. 16:47

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18