Pinezits Máté lett a Kozármisleny vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2024.06.21. 16:23
Fotó: kozarmislenyfc.hu
Pinezits Máté lett a labdarúgó NB II-ben szereplő HR-Rent Kozármisleny vezetőedzője.

 

A baranyai klub honlapjának pénteki beszámolója felidézi, hogy a 40 éves tréner korábban Sopronban, az MTK-nál és a Budapest Honvédnál dolgozott.

A Kozármisleny az előző idényben ötödik lett a másodosztályban, Aczél Zoltán vezetőedző ennek ellenére közös megegyezéssel távozott a klubtól.

„Az első szó a gratulációé, hiszen az, amit Aczél Zoltán és stábja produkált a csapattal együtt az előző szezonban, az előtt kalapot kell emelni. Amit eddig „külső szemlélőként” érzett, tapasztalt az ember, az pár óra leforgása alatt csak erősödött: komoly, tiszta értékrenddel rendelkező klubhoz és közeghez csatlakozhatok. A becsületes, megalkuvást nem tűrő munkában hiszek, ezzel szeretnénk elérni a klub által kitűzött célokat, azaz a bennmaradás kiharcolását, a játékosok építésével együtt” – nyilatkozta a Kozármisleny honlapján Pinezits Máté.

 

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
5 perce

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
22 perce

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
11 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Megtörte a téli szünet a lendületet: a BVSC ellen ért véget az Ajka hárommeccses győzelmi sorozata

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:00

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50
Ezek is érdekelhetik