Átadták a karcagi sportkomplexumot, új stadionban játszhat az NB III-as csapat

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.07.04. 22:44
Vadonatúj sportkomplexum épült Karcagon (Fotó: magyarepitok.hu)
Elkészült Karcagon a Ligeti úti Sport- és Szabadidőközpont, amely többek között a labdarúgó NB III-ban szereplő csapat otthonául is szolgál majd.

 

A város még 2022 tavaszán adott megbízást a komplexum építésére, amelyet a LINERA Mérnöki Iroda Kft. tervei alapján a ZERON Zrt. és Prím Építő Kft. konzorciuma kivitelezhetett – számolt be róla a magyarepitok.hu. A sportközpont elkészültével a labdarúgópályán kívül lelátóval, fedett műfüves pályával, öltözőkkel, futópályával, kondi-, asztalitenisz-, birkózó- és squashteremmel, edzőtábor tartásához szükséges szálláshelyekkel is gazdagodott Karcag.

A Ligeti úti Sport- és Szabadidőközpont a kormány 9 milliárd forintos támogatásával újult meg az Erzsébet-liget projekt első fejlesztéseként. Amint arra Szepesi Tibor, Karcag polgármestere a központ szerepét illetően felhívta a figyelmet: „Több sportágban is – labdarúgás, kosárlabda, birkózás, karate, triatlon, asztalitenisz – utánpótlás-válogatott versenyzőt adtunk a magyar sportnak, akikre felnőtt korukban is lehet számítani. A közelmúlt egyik jelentős eredménye, hogy a Karcagon nevelkedett Varga Kevin a felnőtt labdarúgó-válogatott játékosává vált.”

A létesítmény madártávlatból (Fotó: magyarepitok.hu)

A 25 456 négyzetméteres telek új, vetett füves futballpályája és új futóköre mellett a terület nyugati felén építhették fel a lelátóval is ellátott, 2855 négyzetméteres főépületet, ahol a lelátó alatt alakította ki a kivitelező a játékosok öltözőit és egyéb kiszolgálóhelyiségeket. Konditerem, birkózóterem, squashpálya, aerobik- és asztalitenisz-terem is szolgálja az itt sportolókat, míg az épület emeletéről a lelátóra is ki lehet jutni.

A telek keleti felére egy új, 1823 négyzetméteres, fedett műfüves csarnoképületet emeltek, itt a szükséges öltözői és vizesblokkok felett szintén lelátó épült, kifejezetten a futballpálya vendégszurkolói számára, ahová két oldalról egyeneskarú lépcső vezet fel. E megoldással jól elkülöníthetők a hazai és a vendégszurkolók, sőt, a beléptetés is különválasztható.

Karcag sportpályájának régi bejárata helyére új, 821 négyzetméteres fogadóépület került, amelyben nemcsak a pénztár, a porta és a büfé kapott helyet, de az emeletre került a létesítmény adminisztrációs irodája, sőt, szolgálati lakások is. Az összetett funkciójú épület két különálló egységből áll, amelyet az emeleten egy külső folyosó köt össze, és a zárófödém egységesít.

A Karcagi SE – amely az NB III Északkeleti csoportjában a nyolcadik helyen végzett a 2023–2024-es idényben – a következő szezonban itt játssza majd hazai mérkőzéseit.

 

 

Legfrissebb hírek

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
6 órája

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Gólgazdag első félidő után pontosztozkodás Karcagon

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:27

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:23

Nem volt átütőerő egyik csapatban sem Szentlőrincen

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 19:31