NB II: a Tatabánya új igazolása még a vezetőedzőt is meglepte

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.23. 12:25
Vida Kristopher (balra) szerződtetését a szurkolói ankét közben jelentette be Dragóner Attila (középen) sportigazgató (Fotó: facebook.com/Opus Tigáz Tatabánya)
A labdarúgó NB II-be idén visszajutott Tatabánya szurkolói ankétot tartott, melyen bemutatták a csapat új igazolásait, köztük a legutóbb a Kisvárda kölcsönjátékosaként Nyíregyházán szerepelt Vida Kristophert, akinek az érkezésén még Gyüki Gergely vezetőedző is meglepődött az ankét közben.

 

Sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot tartott az Opus Tigáz Tatabánya. A klub a Facebook-oldalán számolt be az eseményről, melyen többek között a labdarúgócsapatot működtető cég fő tulajdonosa, a Tatabányai Sport Club ügyvezető elnöke, Sámuel Botond, valamint Dragóner Attila ügyvezető és Gyürki Gergely vezetőedző is részt vett, és bemutatták az új játékosokat is. 

Jelena Richárd Csíkszeredáról, Vass Patrik Nyíregyházáról, Eördögh András a Honvédtól, Jagodics Márk és Csernik Kornél a Haladástól, Bertus Lajos Tiszakécskéről, Deutsch Bence a BVSC-től, Harsányi Dániel Kaposvárról, míg Varga Dominik Nagykanizsáról szerződött az Opus Tigáz Tatabányához.

A beszédek után kis meglepetés következett, a bemutatott játékosok sora ugyanis nem ért véget – fogalmaz a klub beszámolója – A terembe lépett az Opus Tigáz Tatabánya legfrissebb igazolása, aki Gyürki Gergelyt is meglepte. Dragóner Attila titokban a Bányászhoz igazolta a korábban az NB I-ben is játszó Vida Kristophert, aki Nyíregyházáról érkezik együttesünkhöz.”

A pályafutása során több országban is futballozó Vida tavasszal a Kisvárda kölcsönjátékosaként szerepelt Nyíregyházán, de a nyáron mindkét klubtól távozott, így szabadon igazolható játékosként szerződött Tatabányára. A 29 éves, korábbi korosztályos válogatott játékos a magyar élvonalban 31 (1 gól), a szlovák élvonalban 106 (29 gól), a lengyel első osztályban 57 (4 gól), a holland élvonalban 21 meccsen (1 gól) szerepelt korábban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ OPUS TIGÁZ TATABÁNYÁNÁL
Érkezett: Bertus Lajos (Tiszakécskei LC), Csernik Kornél (Szombathelyi Haladás), Deutsch Bence (BVSC-Zugló), Eördögh András (Budapest Honvéd), Harsányi Dániel (Kaposvári Rákóczi), Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás), Jelena Richárd (FK Csíkszereda – Románia), Varga Dominik (FC Nagykanizsa), Vass Patrik (Nyíregyháza Spartacus), Vida Kristopher (Kisvárda, legutóbb Nyíregyháza, kölcsönben)
Távozott: Buna Gábor (ETO FC Győr – kölcsönből vissza), Forró Gyula (visszavonult), Hadobás Zétény (Tatai AC), Molnár Tibor (?), Szalánszki Gergő (Pécsi MFC), Szegő Imre (Monor SE)

 

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
12 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

A hosszabbításban bukott két pontot a Vasas Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:52

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21
Ezek is érdekelhetik