A Honvéd U-válogatott tehetsége már a télen váltana, a Nyíregyháza az egyik kérője

P. K.P. K.
2024.12.23. 14:38
Benczenleitner Barna iránt több klub is érdeklődik, már a télen távozhat Kispestről (Fotó: honvedfc.hu)
A Nemzeti Sport értesülései szerint több klub is érdeklődik az NB II-es Budapest Honvéd U21-es válogatott védője, Benczenleitner Barna iránt, akinek a nyáron lejár a szerződése a kispesti klubnál, és menedzsere, Filipovics Vladan kérdésünkre elmondta, nem terveznek hosszabbítani.

 

Értesüléseink szerint a Nyíregyháza érdeklődik a Bp. Honvéd 21 éves, U21-es válogatott balhátvédje, Benczenleitner Barna iránt.

„Van két-három másik magyar csapat is, amelyik szívesen látná Barnát – nyilatkozta megkeresésünkre a nyíregyházi lehetőség kapcsán a tehetség menedzsere, Filipovics Vladan.Ugyanakkor már nyártól van egy külföldi szál is, amit próbálunk, továbbvinni, hogy Benczenleitner már a télen váltani tudjon. A Honvédnál nyárig szól a szerződése, és nem tervezünk hosszabbítást.”

Benczenleitner 2017-ben a Ferencvárostól került a Honvéd utánpótlásába, és azóta, egy rövid győri kölcsönjátékot leszámítva, Kispesten futballozik. Az NB II-ben ebben az idényben 15 meccsen két gólpasszt adott, az NB I-ben négyszer szerepelt eddig a pályafutása során.


 

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
21 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35