Orbán Viktor felköszöntötte volt edzőjét, Németh Jánost

V. B.V. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.21. 22:56
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke 80. születésnapja alkalmából felköszöntötte volt edzőjét, Németh Jánost, aki az akkor NB I-es MÁV Előrénél volt az edzője, amikor az ifjúsági csapat játékosa volt a jelenlegi kormányfő a nyolcvanas évek elején. Az eseményen részt vett több kiváló egykori Vidi-játékos is, mint Csongrádi Ferenc, Szabó József, Tiber László és Hartyáni Gábor.


A lovasberényi születésű szakembert a Fehérvár FC is felköszöntette Instagram-posztjával. Németh János 1977-ben az élvonalbeli MÁV Előre ifjúsági edzője és utánpótlás-vezetője lett, együttesével országos harmadik helyet is szerzett. 1982-ben állt a Vidi alkalmazásába, több szakosztály mellett módszertani főelőadó lett. 1988-ban technikai vezetőnek nevezték ki az első csapat mellé, 1992-től az utánpótlásnál töltötte be ugyanezt a szerepkört. 1998 és 2000 között ismételten az első csapatnál szereplését segítette, majd megint a fiatalokkal kezdett foglalkozni és mind a mai napig a fehérvári klubnál dolgozik.

 

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 20:57

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
2025.09.10. 23:57

Orbán Viktor: Legközelebb Szoboszlai lövi ki Kapu Tibit!

Angol labdarúgás
2025.08.31. 22:53

Október 21-én mutatkozik be a MÁV Előre a férfi röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
2025.08.27. 10:44

NS-születésnap: Pintér Sándort levélben köszöntötte fel a miniszterelnök

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 21:49

„Legalább a játékosok felének a nevét már ki tudom ejteni” – Orbán Viktor egy étteremben futott össze Marco Rossival

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 23:24

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Gulyás Lászlót

Egyéb egyéni
2025.08.01. 18:48

Férfi röplabda: három válogatott játékossal erősített a MÁV Előre

Röplabda
2025.07.17. 11:16
Ezek is érdekelhetik