NB II: Klausz László lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

P. K.P. K.
2025.02.21. 12:05
Klausz László (balra) lett a Tatabánya új vezetőedzője (Fotó: tsclabdarugas.hu)
A labdarúgó NB II-ben utolsó helyen álló Opus Tigáz Tatabánya bejelentette, hogy Klausz László veszi át a csapat irányítását a hét elején leváltott vezetőedzőtől, Gyürki Gergelytől.

Az NB II-be tavaly visszajutó Opus Tigáz Tatabánya a múlt héten 4–1-re kikapott otthon a Budapest Honvédtól, ami után a hét elején a klub közölte, hogy Gyürki Gergely vezetőedzővel és Dragóner Attila ügyvezetővel is szerződést bontott közös megegyezéssel.

Az új vezetőedzőt, Klausz Lászlót pénteken jelentették be. 

„Az Opus Tigáz Tatabánya vezetősége ígéretéhez híven gyorsan megtalálta a csapat új vezetőedzőjét: a tatabányai születésű Klausz László veszi át az együttes irányítását – írja közleményében a klub honlapja, a tsclabdarugas.hu. – Az elnök, a főszponzor és klubunk korábbi legendás játékosainak egybehangzó véleménye alapján Klausz László volt a tökéletes jelölt a pozícióra. A 27-szeres magyar válogatott játékos jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, mind futballistaként, mind pedig edzőként. A szakember játékos-pályafutását a Tatabányai Bányásznál kezdte, majd többek között a Győri ETO, az Austria Salzburg, a Mannheim, az Admira Wacker és a francia Sochaux csapataiban is megfordult. Edzőként dolgozott már a tatabányai utánpótláscsapatoknál, az NB II-ben pedig a Szegednél, a Győri ETO-nál és legutóbb a Tiszakécskei LC-nél.”

A közlemény hozzáteszi, hogy a soron következő, Kisvárda elleni mérkőzésen még a csapat vezetésével ideiglenesen megbízott Nagy Richárd irányít, Klausz László jövő héten kezdi meg a munkát.

 

Legfrissebb hírek

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
20 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23