NB II: újabb három érkező Békéscsabán, ketten távoztak

F. B.F. B.
2025.02.06. 06:42
Zádori Krisztián távozott a csabaiaktól (Fotó: 1912elore.hu)
Harsányi István után újabb három játékos érkezett a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előréhez, míg Zádori Krisztián és Szatmári István távozott a klubtól – számolt be róla a klub honlapja.

Az első érkező, a mezőberényi származású támadó, Kohut Máté, aki a DVSC-től érkezett kölcsönbe a csabaiakhoz. A 18 éves, 194 centiméter magas játékos a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiáról 14 évesen került a DVSC Labdarúgó Akadémiára, majd tavaly nyáron profi szerződést is kapott. Az őszi szezonban az NB III-as DVSC II-ben szerepelt, 15 bajnokin hat gólt szerzett.

A második új szerzemény, a 19 éves Kovács Kolos az NB I-es Kecskeméti TE-től érkezett kölcsönbe Békéscsabára. A 175 centiméter magas középpályás a 2021–2022-es idényben, csupán 16 esztendősen bemutatkozhatott a Cegléd NB III-as felnőttcsapatában, majd a 2023–2024-es idény jó részét már a KTE-nél töltötte – három alkalommal pályára lépett az NB I-ben, de alapvetően az NB III-as második együttest erősítette. 

Ferencsik Bálint Donát szintúgy kölcsönbe érkezett a Békéscsaba 1912 Előréhez, méghozzá a DVTK-tól. Az elsősorban védekező középpályásként bevethető 19 esztendős játékos Tiszaújvárosban kezdte pályafutását, majd Diósgyőrben nevelkedett, és az elmúlt ősszel elsősorban az NB II-es Kazincbarcikában, valamint a DVTK NB III-as második csapatában lépett pályára, de már bemutatkozott az NB I-ben is.

Két játékos, Szatmári István, illetve Zádori Krisztián és a Békéscsaba közös megegyezéssel szerződést bontott, így mind a ketten elbúcsúztak az Előrétől. 

A 27 éves Zádori Krisztián távozása azért meglepő, mert az előző idényben 20 találattal az NB III Délkeleti csoportjának társgólkirálya lett, így a csabai szakvezetés méltán bízott abban, hogy a támadó a másodosztályban is folytatja a gólgyártást. Azonban a csatár ősszel hullámvölgybe került, nem megfelelő teljesítménye miatt csaknem egy hónapig csak a vármegyei I. osztályú Békéscsaba II-ben szerepelhetett, s aztán hiába került vissza az első kerethez, később sem tudott meghatározó játékossá válni.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRÉNÉL
Érkezett: Ferencsik Bálint Donát (DVTK – kölcsönbe), Harsányi István (Mezőkövesd), Kohut Máté (Debreceni VSC – kölcsönbe), Kovács Kolos (Kecskeméti TE – kölcsönbe)
Távozott: Szatmári István (?), Zádori Krisztián (?)

 

 

Legfrissebb hírek

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
14 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
19 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.08.11. 21:12

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 09:20