A várostól kért kölcsönt, hogy gond nélkül befejezhesse az idényt a PMFC

D. S. B.D. S. B.
2025.03.29. 09:58
Fotó: PMFC/Fb
A labdarúgó NB III Délnyugati csoportjának második helyén álló PMFC ügyvezetője 45 millió forint tagi kölcsönt kért a csapatot üzemeltető Kft.-ben kisebbségi tulajdonrésszel rendelkező helyi önkormányzattól, hogy gond nélkül be tudja fejezni az idényt – számolt be róla a pecsma.hu.

A lap azt írja, hogy a március 20-i pécsi közgyűlés egyik napirendi pontja volt a PMFC-nek nyújtandó kölcsönről szóló előterjesztés, amit vita és ellenszavazat nélkül szavaztak meg, s a támogatást három egyenlő részletben, áprilisban, májusban és júniusban kapja meg a klub.

A pecsma.hu emlékeztetett, hogy még tavaly váltotta új tulajdonos a PMFC élén György Tamást, s egy ideje arról hallani, hogy a pécsiek folyamatosan keresik az új támogatókat, akár egy új, tőkeerős tulajdonost is. Hozzátették, hogy a most kért tagi kölcsön arra utal, hogy erre a pénzre a napi működés miatt van szüksége a baranyai klubnak. Kitértek rá, hogy a klub a jó bajnoki szereplésére és a várható NB II-be jutásra tekintettel december 31-ig visszafizetné a kölcsönt, hiszen a másodosztályban magasabbak a központi támogatások, ugyanakkor a PMFC-nek kilenc fordulóval a bajnokság vége előtt négy pont a hátránya az éllovas FC Nagykanizsához képest, ha meg is előzné a zalaiakat, az sem garantálja az automatikus osztályváltást, hiszen osztályozó vár a harmadosztály bajnokaira.

   
AZ NB III DÉLNYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA

M

GY

D

V

LG–KG

GK

P

  1. Nagykanizsa

21

15

5

1

42–17

+25

50

  2. Pécsi MFC

21

14

4

3

50–16

+34

46

  3. Iváncsa

21

14

3

4

71–22

+49

45

  4. FTC II.

21

11

10

–

44–18

+26

43

  5. Kaposvár

21

12

6

3

58–26

+32

42

  6. Siófok

21

11

6

4

39–20

+19

39

  7. Paks II.

21

9

4

8

39–33

+6

31

  8. Majosi SE

21

8

6

7

31–28

+3

30

  9. Dunaharaszti

21

8

5

8

34–31

+3

29

10. Bonyhád

21

7

3

11

20–41

–21

24

11. MTK II.

21

6

4

11

32–41

–9

22

12. PTE-PEAC

21

5

2

14

21–53

–32

17

13. FC Főnix

21

5

2

14

30–67

–37

17

14. Szekszárd

21

4

5

12

24–39

–15

17

15. Gárdony-Agárd

21

2

5

14

24–53

–29

11

16. Dunaföldvár

21

–

4

17

17–71

–54

4

 

 

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
2 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:37

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47