Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

H. Á.H. Á.
2025.03.03. 15:40
Szombaton hetvenéves korában elhunyt a Békéscsaba Előre korábbi csapatorvosa, dr. Dányi József. A Réthy Pál Kórház volt traumatológus főorvosa több mint harminc éven át szolgálta a csabai sportéletet. A lila-fehér klub honlapján jelentette be a csapat egykori orvosának halálhírét, akit az együttes saját halottjának tekint.

A Réthy Pál Kórház volt traumatológusa 1984-től több, mint 30 évig szolgálta a békéscsabai sportéletet. Aktív részese volt a futballisták legnagyobb sikereinek: az 1988-as Magyar Népköztársasági Kupa-győzelemnek, az 1993–1994-es bajnoki bronzéremnek. Csak az élvonalban körülbelül 500 bajnoki mérkőzésen állt a csapat rendelkezésére.

Dr. Dányi a labdarúgók mellett az akkor szintén élvonalbeli és legsikeresebb korszakát élő férfi kézilabdacsapat orvosi teendőit is ellátta, s alkalmanként a női csapatnak is besegített.

A klub közösségi oldalának közlése szerint a Csákvár elleni, vasárnap délutáni bajnokit a korábbi csapatorvos emléke előtt tisztelegve gyászszünettel kezdik.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
9 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
13 órája

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
14 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43