Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
2025.03.03. 12:51
Fotó: NS-montázs
Mint ismert, nagy bajba került a közel 106 éves Haladás VSE, a klubnál ugyanis csúsztak a fizetések és bizonytalanná vált a sportolók jövője. Vámos Zoltán, Vas vármegyei főispán azonban hétfőn örömteli hírekről számolt be a közösségi médiában: rövidesen megjelenik két kormányhatározat, amely egyebek mellett az elmaradt bérek és a létesítményhasználat elmaradásainak kifizetéséről rendelkezik, valamint arról, hogy az egyesület továbbra is bennmarad a kiemelt vidéki sportegyesületek támogatási körében.

Vámos Zoltán a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban foglalta össze jelenlegi nehéz helyzetet: „Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral több körben egyeztettünk, közösen a várossal. A nehézségek valósak, a helyzet nagyon rossz volt. Ezért Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultam, akinek elmondtam, hogy kilencszáz, többségében utánpótláskorú sportoló és közel száz sportszakember sorsa múlik a döntésen. Elmondtam neki azt is, hogy a Haladás fontos Szombathelynek és egész Vas vármegyének. Ezt azok is tudják, akik nem ennek az egyesületnek szurkolnak.”

Majd a videó második részében már örömteli fejleményekről tudott beszámolni: „Rövidesen meg fog jelenni két kormányhatározat. Az egyik egyedi forrást fog biztosítani a tavalyi elmaradt bérek rendezésére, közösen azzal a 28 millió forinttal, amelyet a szombathelyi közgyűlés megszavazott, illetve ezen kívül a létesítményhasználat elmaradásait is rendezni fogja. A másik határozat arról szól, hogy a Haladás VSE bennmarad a kiemelt vidéki sportegyesületek támogatási körében. Az innen származó összeg elegendő lesz az idei bérelmaradások fedezésére, illetve a sportolási feltételeknek a biztosítására.”

A Vas vármegyei főispán külön köszönetet mondott a sportolóknak és edzőknek, hogy kitartottak a nehéz helyzetben is, valamint Orbán Viktor miniszterelnök, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Nemény András polgármester és Bokor Zsolt klubelnök segítségét is megköszönte.

Vámos Zoltán lapunk megkeresésére úgy fogalmazott, a helyzet rendeződése után az a cél, hogy olyan klubot lehessen működtetni, ahol minél többen tudnak sportolni: „Nagyon fontos volt, hogy a miniszterelnök elé vigyük a problémát. Szombathelyen és Vas vármegyében is mindenkinek van valamilyen személyes kötödésé a Haladáshoz; ha szurkol a csapatnak, ha nem, az emberek ott vannak a Haladás életében. Ezt mutatja az is, hogy az egyesületben kilencszáz, többségében utánpótláskorú sportoló van, akik nagyon nehéz időket éltek át az elmúlt időszakban. A miniszterelnök úr nyitott volt a segítségre, tisztában volt a helyzettel. Most az a cél, hogy olyan klubot működtessen az új elnökség, ahol minél többen tudnak majd sportolni. És persze nagyon fontosak a fiatalok is, hogy minél többen inkább a sportot válasszák és olyan elődök nyomdokaiba lépjenek, mint Szarka Zoltán, Tóth Géza vagy Márkus Erzsébet.”

 

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18