Lejátszották az első mérkőzéseket az NB III-ba jutásért kiírt osztályozón

D. S. B.D. S. B.
2025.06.08. 19:33
null
A Perutz FC hazai pályán háromgólos előnyt szerzett a Törökszentmiklós ellen (Fotó: Frutti Drink-Perutz FC/Fb)
Az első mérkőzéseket játszották le vasárnap a megyei bajnokok a harmadosztályba jutásért kiírt osztályozón.

Több csapat is már a párharc első mérkőzésén meggyőző különbséget alakított ki: a pápai Perutz FC a Törökszentmiklós ellen otthon, a Tarpa Dombóváron, az Ózd Hajdúnánáson, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia második csapata Gyöngyösön nyert 3–0-ra, míg a nógrádi bajnok Karancslapujtő otthon múlta felül 2–0-ra a ZTE FC II-t.

Szorosabb csatát hozott a Mohács gödöllői és az ISA Haladás dunaújvárosi vendégjátéka. Előbbi párharc odavágóján a Pest vármegyeiek 1–0-ra nyertek hazai pályán, míg utóbbi összecsapáson a házigazda Fejér vármegyeiek hátrányból múlták felül szombathelyi riválisukat. Bár a Csepel UFC vezetett otthon a Balatonlelle ellen, a somogyiak egyenlítettek, majd a XXI. kerületiek a hosszabbításban megszerezték a győztes gólt.

MEGYEI I. OSZTÁLY
OSZTÁLYOZÓ AZ NB III-BA JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Frutti Drink-Perutz FC–Törökszentmiklósi FC-Veteriner 3–0
Silver Tüzép Karancslapujtő–ZTE FC II 2–0
Dombóvár FC–Tarpa SC 0–3
Hajdúnánás FK–Ózd-Sajóvölgye 0–3
Gödöllői SK–Mohácsi TE 1–0
Gyöngyösi AK–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II 0–3
Csepel UFC–Balatonlelle SE 2–1
Dunaújváros–ISA Haladás 2–1

A visszavágókat június 15-én, vasárnap rendezik.

 

Legfrissebb hírek

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
6 órája

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

A Paks kétszer egyenlített, de a ZTE öt gólt szerezve nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 19:33

Kerezsi duplázott, az MTK hazai pályán három góllal legyőzte a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2026.07.27. 21:23

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:23

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10