Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Az NB III-as Dorogi FC a nyáron olyan rutinos játékosokat szerződtetett már, mint Barczi Dávid, Tischler Patrik és a játékos-pályaedzőnek érkező, 36-szoros válogatott Koman Vladimir. Továbbá érkezett Bücs Zolt vezetőedző csapatához Érdről a 22 éves kapus, Tóth Gábor, a Kelen SC-től a középpályás Erdei András, Budaörsről pedig a védő Szamosi Tamás, és szombaton, az Újpest II ellen 2–1-re megnyert edzőmeccsen pályára lépett a Bicskéről átigazolt 31 éves védő, Dulló Martin is. Az erősítéseknek azonban koránt sincs vége.
Információink szerint csatlakozik a kerethez a 24 éves szélső, Horváth Olivér is, aki a 2024–2025-ös idényben 11 meccsen szerepelt az NB II-es Budafokban. Horváth 2016-ban az MTK utánpótlásából igazolt a holland Ajax U17-es csapatához, majd szerepelt a PSV U19-es együttesében is, mielőtt 2020-ban hazaszerződött. Azóta játszott a Haladásban, Győrben, a III. Kerületben, 2022 óta pedig Budafokon – a következő idényt Dorogon tölti, már megállapodott a klubbal az átigazolásáról.
Úgy tudjuk, Horváthon kívül szó van még egy harmadik számú kapus és egy ballábas belső védő szerződtetéséről is, az a vezetőség célja, hogy minden poszton két hasonló képességű játékos álljon a szakmai stáb rendelkezésére.
Az eddigi két edzőmeccs egyébként azt mutatja, a dorogiak valóban erősödtek az új igazolásokkal, hiszen a Hatvant 8–0-ra, az Újpest II-t 2–1-re győzték le. Koman Vladimir a két meccsen két gólt lőtt és két gólpasszt adott, az Újpest II ellen csaknem 30 méteres szabadrúgásból talált be, de gólt szerzett az ugyancsak nyáron igazolt Tischler Patrik is.

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot








