Régi-új ismerős ül le a PMFC kispadjára

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.07.01. 18:38
null
Vas László visszatért Pécsre (Fotó: Kurdi József/pmfc.hu)
Vas László veszi a labdarúgó NB III-ban szereplő Pécsi MFC irányítását.

A klub kedden bejelentette, hogy mindenben megállapodott Vas Lászlóval, aki július 1-jétől ismét a PMFC vezetőedzőjeként dolgozik.

Az 53 esztendős pécsi születésű és kötődésű tréner fiatalon Újmecsekaljáról került a Videoton utánpótlásába, tagja volt a korosztályos válogatottnak, majd 17 éven keresztül Ausztriában futballozott, ahol a másod- és harmadosztályban is szerepelt, mielőtt edzőként folytatta pályafutását.

Hazatérése után számos együttesnél, többek között pályaedzőként az NB I-es Egernél, valamint a DVTK-nál dolgozott – utóbbinál Bódog Tamás segítője volt. Az UEFA pro licenccel rendelkező szakember legutóbb az élvonalbeli ZTE másodedzőjeként tevékenykedett Márton Gábor mellett, korábban pedig irányította az NB II-es Tiszakécske együttesét, és részt vett a magyar U21-es válogatott munkájában is Gera Zoltán szakmai stábjában. Pécsen korábban megfordult a klub utánpótlásában, 2018 októbere és 2022 júniusa között pedig a felnőttcsapatunkat irányította az NB III-ban, illetve az NB II-ben.

A PMFC az előző idényben az 5. helyen zárt a harmadosztály Délnyugati csoportjában, a kispadról három fordulóval a bajnokság vége előtt közös megegyezéssel távozott Aczél Zoltán, az utolsó mérkőzéseken az addigi másodedző, Jásper Péter irányította a csapatot.

 

Legfrissebb hírek

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18