A Fradival bajnok és MK-győztes szélső Fehérvárról és Kassáról kapott ajánlatot

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2025.08.06. 12:36
null
Szánthó Regő tavaly februárban távozott végleg a Ferencvárostól (Fotó: Török Attila, archív)
A legutóbb a Vasasban szerepelt, korábbi U21-es válogatott szélső, Szánthó Regő menedzsere megkeresésünkre elmondta, több klub is érdeklődik, Fehérvárról és Kassáról konkrét ajánlatot is kaptak, de a játékos még nem döntött a folytatásról.

 

Szánthó Regő korábban Győrben, az akkor NB II-es ETO-ban hívta fel magára a figyelmet. Onnan szerződtette a Ferencváros, melynél a 2019–2020-as, majd hat meccsen a 2021–2022-es bajnokcsapatban is szerepelt, gólpasszt is adott és abban az idényben az MK-győztes csapatban is játszott két meccsen. Közben kölcsönben szerepelt Zalaegerszegen, majd két idényt a szlovák élvonalbeli DAC-nál töltött, mielőtt tavaly a Vasas szerződtette. Az angyalföldieknél az előző idényben 19 NB II-es meccsen egy gólt és három gólpasszt ért el a 24 éves szélső, aki júliusban közös megegyezéssel távozott a Vasastól, jelenleg pedig szabadon igazolható.

Szánthó Regő két klubtól, az NB II-ből a Videotontól, a szlovák élvonalból pedig Kassáról már kapott konkrét ajánlatot, de vannak további érdeklődések is. A támadó még nem döntött a jövőjéről, mérlegeli a lehetőségeit” – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a játékos menedzsere, Németh Kálmán.

 

Legfrissebb hírek

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
1 órája

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
2 órája

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
3 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
4 órája

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
5 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
6 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
7 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
19 órája