Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

F. B.F. B.
2025.09.26. 21:12
null
Szőke Adrián (jobbra) Budafokon bizonyíthat (Fotó: budafok1912.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE-ben folytatja pályafutását és a támadószekciót erősítheti a jövőben Szőke Adrián, aki vajdasági születésű játékosként előbb a szerb, majd a magyar utánpótlás-válogatottat is megjárta, sőt, Marco Rossi szövetségi kapitány behívta a felnőtt nemzeti csapat keretébe is – számolt be róla a XXII. kerületiek honlapja.

A 27 esztendős Szőke Adrián fiatalon megfordult a Puskás Akadémián és a tóthfalui Nyers István Akadémián is, majd 16 évesen Németországba került és támadóként több mint ötven meccsen pályára lépett az 1. FC Köln második csapatában. 2016-ban két meccsen játszott a szerb U18-as válogatottban, majd amikor Hollandiába, a Heracles Almelóba igazolt, bemutatkozott a magyar U21-es válogatottban – sőt, Marco Rossi szövetségi kapitány behívta a felnőtt nemzeti csapatba is, igaz, ott nem lépett pályára.

Szőke legutóbb Diósgyőrben, majd a DVTK kölcsönjátékosaként Topolyán futballozott, azonban 2023 nyara óta nem volt csapata. A budafoki klub most egy plusz egy éves szerződést kötött a támadóval.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08