NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.09.02. 12:21
null
Horváth Ferenc visszatérhet a magyar futballba (Fotó: Török Attila, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint Horváth Ferenc az egyik kiszemelt az NB III-as Tatabánya vezetőedzői posztjára.

Az NB III Északnyugati csoportjában, a tavasszal még NB II-es és az új idény kezdetén a feljutást célul kitűző Tatabánya hat forduló alatt háromszor győzött és háromszor kikapott, így csak a 6. helyen áll a tabellán, a vezetőség pedig már két hete megköszönte a csapatot addig irányító Klausz László munkáját.

A múlt héten, a Haladás elleni 2–1-es győzelem alkalmával ideiglenes szakmai stáb irányította a csapatot, de a vezetőség keresi a végleges megoldást. A Nemzeti Sport értesülései szerint hétfőn Horváth Ferenccel is tárgyaltak a tatabányaiak, de úgy tudjuk, a legutóbb a Honvédnál dolgozó Laczkó Zsolt neve is szóba került a jelöltek között.  Ugyanakkor Hétfői cikkében a csakfoci.hu is arról ír, hogy Horváth Ferenc lehet a Tatabánya új vezetőedzője. 

A 32-szeres válogatott csatár az elmúlt években számos csapatnál dolgozott vezetőedzőként az NB I-ben és az NB II-ben is (legutóbb Dunaújvárosban), de az elmúlt két évben nem dolgozott itthon, a ciprusi utánpótlásban tevékenykedett, legutóbb az Enoszisz Neon Paralimniu U17-es csapatát vezette bajnoki címre. 

Az NB III-as klubot kerestük az ügyben, ha választ kapunk, frissítjük cikkünket.

 

 

Legfrissebb hírek

A Soroksár jutott be elsőként a legjobb 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 21:38

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 11:22

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55
Ezek is érdekelhetik