Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

F. B.F. B.
2025.10.07. 12:50
null
Senkó Zsombor a ZTE után a Haladáshoz igazolt (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint beszámoltunk róla, az NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE-től szeptember elején távozott a kapus Senkó Zsombor – pontosabban nem tért vissza a csapathoz a szlovéniai fiókcsapatnak, a Nafta Lendavának kölcsönadott játékos. Senkó azóta új klubot talált, méghozzá a zalaiak ősi riválisát, a jelenleg az NB III-ban szereplő Szombathelyi Haladást.

A 22 éves Senkó Zsombor vasárnap a Puskás Akadémia II ellen 3–2-re elveszített találkozón először játszott az NB III Északnyugati csoportjában szereplő Haladásban; kezdőként védett, de nem tudta pontszerzéshez segíteni új csapatát. A Hali így tíz forduló után 4 ponttal a csoport utolsó, 16. helyén áll.

A magyar utánpótlás-válogatott kapus Zalaegerszegen született és kezdte a labdarúgást, de még utánpótláskorú labdarúgóként igazolt 2016-ban a Haladáshoz, ahonnan három évvel később szerződtette az olasz Juventus. Senkó a torinói csapatba nem tudta beverekedni magát (kétszer ülhetett a kispadon a felnőttcsapat mérkőzésén, de az UEFA Ifjúsági Ligában elődöntőig menetelt az U19-esekkel), s 2023-ban a DVTK hívására hazatért. A kapus a rövid miskolci időszak után nevelőegyesületéhez, a ZTE-hez szerződött, amely viszont az előző idényre a szlovén élvonalbeli Nafta Lendavának adta kölcsön.

Senvkóval kapcsolatban emlékezetes, hogy két és fél évvel ezelőtt az akkor a DVTK-ban védő kapus az MTK elleni meccsen kissé elrontotta egy kezdőrúgó kisfiú születésnapi ajándékát azzal, hogy kétszer is védte lövését.
 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Megyeri úton kiderülhet, a magyar játékos vagy a légiós jobb-e

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 12:16

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34