Nikházi Márk visszatér Budafokra, ő a klub új vezetőedzője – hivatalos

CS. M.CS. M.
2025.11.11. 10:16
null
Filkor Attila és az új vezetőedző, Nikházi Márk (Fotó: Budafok)
Mint ismert, a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE hivatalosan bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta Mészöly Géza vezetőedző szerződését. Azóta az is kiderült, hogy Nikházi Márk veszi át a csapat irányítását.

 

A Nemzeti Sport hétfői információi beigazolódtak, Nikházi Márk lett a csapat új vezetőedzője, aki múlt héten mondott le Dorogon. 

A játékosként utánpótlás-válogatott, most 36 éves Nikházi 2024 és 2025 között 17 mérkőzésen át már irányította a Budafokot, Mészöly éppen őt váltotta, utána a ZTE-nél volt pályaedző, majd idén nyártól Dorogon folytatta pályafutását, most pedig visszatér.

Az utolsó helyen álló Budafok a legutóbbi három bajnokiját szerzett gól nélkül bukta el, az utolsó csepp a pohárban a hazai pályán elszenvedett, Vasas elleni blama volt vasárnap. A csapat a Mol Magyar Kupából is kiesett, Zalaegerszegen szenvedett 3–1-es vereséget a legjobb 32 között.

Fontos az idősebb játékosok bölcsessége és a fiatalok dinamikája, bátorsága. Nikházi Márk ezt a kettőt jól tudja ötvözni, már bizonyította, és ezt várjuk tőle most is” – mondta a kinevezésről a klubhonlapnak Filkor Attila sportigazgató.

 

Legfrissebb hírek

NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
14 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
21 órája

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:57

Felkészülés: Jurek Gábor mesternégyesével az MTK legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 21:50

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23

Visszatért az NB II-es Diósgyőrhöz Molnár Gábor – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 17:15

Újabb légiós távozott az NB II-es Diósgyőrtől

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 22:12
Ezek is érdekelhetik