Bernd Storck és Joan Carrillo korábbi segítője a Kozármisleny vezetőedzője lett

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.12.22. 20:30
null
Czuczi Mátyás (balra) életében először vállalt vezetőedzői feladatot (Fotó: kozarmislenyfc.hu)
Czuczi Mátyást nevezték ki a labdarúgó Merkantil Bank Ligában (NB II) szereplő Kozármisleny vezetőedzőjének.

A klub honlapjának hétfői bejelentésében Czuczi Mátyás elmondta, amellett, hogy köszöni a lehetőséget, örül, hogy Kozármislenyben dolgozhat.

„Mindig úgy éreztem, hogy amikor eljön az idő, és a saját utamat szeretném elkezdeni vezetőedzőként, ez a klub kiváló kiindulópont lehet nekem. Nagy öröm, hogy most itt lehetek” – fogalmazott a tréner, aki az MTK-hoz távozó Pinezits Máté helyét veszi át.

A 35 éves Czuczi korábban a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányával, Bernd Storckkal, illetve Joan Carrillóval, a Videoton korábbi bajnok és kupagyőztes vezetőedzőjével dolgozott együtt. A tréner másodedzőként többek között Belgiumban, Szlovákiában és Lengyelországban is vállalt munkát, Magyarországon a DVSC és a PMFC együtteseinél dolgozott.

A Kozármisleny a tizedik helyen áll az NB II-ben.

 

Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
11 órája

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Hosszabbított támadójával a Szeged, Aczél Zoltán leváltása fel sem vetődött

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 15:26

NB II: Kozármislenyben már keresik az új edzőt – Márton nemet mondott

Labdarúgó NB II
2025.12.16. 12:59

A Videoton FC Fehérvár hosszabbított az NB I-et is megjárt védővel

Labdarúgó NB II
2025.12.16. 07:47

Menetelő Honvéd, a Vasasnál Erős szerint a szurkolók részéről nincs türelem – ez történt ősszel az NB II-ben, 3. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.13. 10:55
Ezek is érdekelhetik