Megvan Nikolics Nemanja első igazolása Székesfehérváron

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.01.14. 14:52
null
A Videoton idei első szerzeménye, Bartusz Dániel Nikolics Nemanja sportigazgatóval (Fotó: vidi.hu)
Az NB II-es Videoton labdarúgócsapata bejelentette a Mezőkövesdről érkező támadó, a 25 éves Bartusz Dániel szerződtetését. Ő a klub első igazolása azóta, hogy novemberben a Vidi korábbi válogatott játékosa, Nikolics Nemanja lett a sportigazgató Székesfehérváron.

 

„Gólerős játékos csapatunk első téli igazolása: a 2000. április 29-én született Bartusz Dániel Mezőkövesdről érkezik Székesfehérvárra. Korábban Pető Tamás játékosaként NB III-as gólkirályi és bajnoki címet ünnepelhetett” – jelentette be idei első szerzeményét a Videoton a honlapján.

A magyar-szerb kettős állampolgár támadó 2017 és 2019 között az UTE akadémiáján nevelkedett, majd az NB III-ban, illetve az NB II-ben számos helyen megfordult. Játszott Egerben, Gyöngyösön, Tiszaújvárosban, a Szombathelyi Haladásban, Veszprémben (ott dolgozott együtt a Videoton jelenlegi vezetőedzőjével, Pető Tamással), 2024 nyarától pedig a másodosztályú Mezőkövesdben szerepelt, amelynél 38 NB II-es meccsen hét gólt szerzett, míg korábban 132 meccsen 60 gólt ért el az NB III-as csapataiban.

A vidi.hu tájékoztatása szerint novemberben a Mezőkövesd játékosaként sérülést szenvedett, így a napokban még elővigyázatosságból rehabilitációs munkát végez, és a tervek szerint a következő hetekben kapcsolódik be a teljes értékű edzésekbe. A csatárral, aki a 28-as mezben szerepel majd a piros-kékeknél, két és fél éves szerződést kötöttek a fehérváriak.

Bartusz a novemberben kinevezett sportigazgató, Nikolics Nemanja első igazolása a Vidinél, eddig ugyanis csak távozókat jelentett be a klub a télen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC FEHÉRVÁRNÁL
Érkezett: Bartusz Dániel (magyar-szerb, Mezőkövesd)
Távozott: Árva Bence (III. Kerületi TVE – kölcsönből vissza), Bobál Gergely (?), Kálnoki-Kis Zsombor (?), Papp Milán (KTE – kölcsönből vissza), Svékus Olivér (Újpest FC – kölcsönből vissza), Tiefenbach Dániel (?), Tóth Levente Milán (?)

 

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:45

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56