Meghosszabbította Pető Tamás szerződését a Videoton – hivatalos

M. B.M. B.
2026.03.31. 12:33
null
Fotó: Dömötör Csaba
A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár a hivatalos honlapján közölte, hogy két évvel meghosszabbította Pető Tamás vezetőedző szerződését.

Az 51 éves szakvezető (aki 2025 novemberében tért vissza a piros-kék együttes élére) a 12. helyen vette át a szebb napokat is látott csapatot, s jelenleg már a 6. helyen áll a bajnokságban. Ennek tükrében nem meglepő a szerződéshosszabbítás, így az eredetileg az idény végéig szóló megállapodás 2028-ig tart.

„Örülök, hogy az elmúlt hónapok munkája alapján hosszú távon is bizalmat szavazott nekem a klub vezetősége. Nehéz helyzetben vettük át a csapatot Nikolics Nemanja sportigazgatóval, de ez a rövid idő is elég volt arra, hogy bizonyítsuk, tudunk előrelépést elérni. (...) Azt gondolom, jó az út, amin járunk, megtettünk már néhány lépcsőfokot, de tovább kell haladnunk és a célunk egyértelmű, hogy egy olyan csapat alapjait tegyük le a következő szezonra, amelynek már célja lehet, hogy a bajnokság élén végezzen” – idézi Pető Tamást a klubhonlap.

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 11:38

NB II: egy világvállalat állhat a Videoton mögé – NS-infó

A tajvani székhelyű Foxconn-csoport cáfolja, hogy érdeklődik a Videoton labdarúgócsapata iránt. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, öt befektetővel is tárgyalnak.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk

P

  1. Budapest Honvéd

23

16

3

4

42–17

+25

51

  2. Vasas FC

23

15

4

4

43–18

+25

49

  3. Mezőkövesd

23

11

6

6

31–26

+5

39

  4. Kecskeméti TE

23

11

3

9

34–31

+3

36

  5. Csákvár

23

9

9

5

36–29

+7

36

  6. Videoton FCF

23

8

8

7

29–24

+5

32

  7. Szeged-Csanád GA

23

8

7

8

25–23

+2

31

  8. Karcagi SC

23

8

7

8

25–33

–8

31

  9. BVSC-Zugló

23

9

3

11

26–23

+3

30

10. Kozármisleny

23

7

8

8

26–35

–9

29

11. FC Ajka

23

9

1

13

17–26

–9

28

12. Tiszakécske

23

6

9

8

26–34

–8

27

13. Békéscsaba

23

5

7

11

23–34

–11

22

14. Budafoki MTE

23

5

7

11

24–39

–15

22

15. Szentlőrinc

23

3

11

9

28–33

–5

20

16. Soroksár SC

23

4

7

12

30–40

–10

19

 

Legfrissebb hírek

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
1 órája

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
4 órája

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
16 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
16 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
16 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
16 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
16 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
16 órája