Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2026.04.07. 23:05
Labdarúgó NB II
2026.04.08. 08:21

Radó András: Vannak még terveim az élvonalban

A Vasas rutinos támadója bajnokként akar feljutni az NB I-be.

Innen már nem lehet elrontani, biztatják magukat az angyalföldi futballdrukkerek. Hat mérkőzéssel az NB II-es idény vége előtt a Vasas előnye 13 pont a harmadik helyezett Kecskeméttel és a negyedik helyen álló Mezőkövesddel szemben, ezt kell figyelni, hiszen az első kettő kerül fel az NB I-be. Jelentős esély van rá, hogy a keleti dominancia után a főváros szerepe erősebbé válik az élvonalban: noha az MTK Budapest nem lehet nyugodt, meglehet, két borsodi klub helyére a Vasas és a Honvéd érkezik. A lapunkban megjelenő Radó András-interjúból az is kiderül, hogy bár nyilvánvaló, mindenkinek a legmagasabb osztály elérése a cél, motivációt jelent a bajnoki cím megszerzése, a versenyfutás tehát éles az angyalföldi és a kispesti klub között. A piros-kékek hosszú évek kudarcai után térhetnek vissza: 2017 tavaszán kupadöntősök és bronzérmesek voltak, egy év múlva kiestek, és azóta egyszer, a 2022–2023-as idényben szerepelhettek az NB I-ben, a feljutáson kívül négyszer végeztek a harmadik helyen: vagyis a legjobb, nem feljutó csapat keserves szerepköre jutott nekik.

Úgy fest, ahogyan Kispesten Feczkó Tamásé, Angyalföldön Erős Gábor kinevezése volt telitalálat, a szakmai munka javulása mindkét egyesületnél messziről is látható volt, így 2026 tavaszán egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy a 14-szeres élvonalbeli magyar bajnok piros-fekete, illetve a hatszoros aranyérmes piros-kék együttes visszatér a legmagasabb szintre. A Vasas szegedi fellépése mindig különleges történet: az 1989-es osztályozó utolsó pillanatában egy tizenegyes döntött: Szabadi László belőtte, a Vasas nem esett ki, a Szeged nem jutott fel, viszont az angyalföldiek hajnali négyig nem tudták elhagyni az öltözőt, a csalódást nehezen feldolgozó szegedi drukkerek a csapatbusz összes kerekét kiszurkálták – most nem volt ekkora feszültség, a Vasas 4–0-ra nyert, és ez a teljesítmény is meggyőzőnek tűnt. Hogy aztán a jelenlegi keret alkalmas-e az élvonalra, az mindkét klubnál kérdés, az erősítés Kispesten ugyanúgy téma lesz, mint Angyalföldön, mindenesetre úgy fest, a magyar labdarúgás két meghatározó együttesét néhány hónap múlva ismét az NB I-ben láthatjuk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
19 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
2026.08.09. 22:39

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06