Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2026.05.23. 10:30
Az NB II-ből bajnokként az élvonalba jutó Vasas FC sportigazgatója, Nagy Miklós büszke arra, hogy a keret felét saját nevelésű fiatalok alkotják, akik reményei szerint a legmagasabb osztályban is megállják a helyüket, remélhetőleg három-négy új igazolással kiegészülve.
Nagy Miklós (Fotó: Vasas FC)

– Az NB II-ben töltött három hosszú év után mit érzett vasárnap a díjátadó-pódiumon? Mi volt meg idén a csapatban, ami hiányzott az előző két idényben?
Egyértelműen örömet és némi elégtételt éreztem, rengeteg munka volt ebben a sikerben, és így kerek a történet, hogy bajnokként sikerült feljutnunk – válaszolta lapunknak Nagy Miklós, a Vasas FC sportigazgatója. – Erre az idényre értünk össze igazán csapattá. Egész évadban éreztem, hogy egységes az öltöző, jó a kohézió a játékosok és a stáb között is. Nyilván sok összetevője van az eredményes szereplésnek, de szépen, lassan minden folyamat összeért. Bennünk volt az is talán, hogy korábban kétszer hajszál híján nem sikerült a feljutás, ami egyfajta dacot is szült. Mindenképpen szeretném Erős Gábor vezetőedző munkáját elismerni, hatalmas szerepe volt a sikerben, mint ahogy a teljes stábnak is. Szeretném kiemelni és megköszönni Nagy György többségi tulajdonos és a főszponzor OTP, valamint a többi szponzorunk támogatását, akiknek köszönhetően kiszámítható és stabil háttérrel dolgozhatunk, ami az eredményes szakmai munka elengedhetetlen feltétele. Ez az állandóság, kiszámíthatóság, a türelmes építkezés a jelenlegi változó környezetben a korábbiaknál is nagyobb jelentőséggel bírhat a jövőre nézve. 

– Mikor érezte azt, hogy idén elérik a célt? Az ősszel a Honvéd győzni tudott a Fáy utcában, és előnnyel fordult rá a tavaszi folytatásra.
– Végig azt éreztem, hogy nem lehet kérdés a feljutás, a harc elsősorban a bajnoki címért folyt, de már van tapasztalatunk abban, hogy banánhéjon is el lehet csúszni. Most a csapatban a képesség mellett megvolt a szükséges kohézió is. Jól sikerült a tavaly nyári keretszűkítésünk, három érkező mellett tizenegy játékostól váltunk meg – aminek részben szakmai, részben anyagi okai voltak –, a kiélezett meccseken pedig segített a csapategység. A hajrában már lekerült az a teher a játékosok válláról, ami az elmúlt években görcsösséget is szült. 

– Tizenkét saját nevelésű fiatal lépett pályára az idényben – ez már önmagában sikertörténet.
– Kettős célnak sikerült így megfelelnünk, a szakmai eredményesség mellett a saját nevelésű fiatal játékosok felépítését tartom az igazi értékteremtésnek. Nem gondoljuk persze azt, hogy kizárólag fiatal játékosokkal eredményesek tudunk lenni az élvonalban, kell a tapasztaltabb tengely, kellenek a rutinos játékosok, akik irányt mutathatnak a pályán és azon kívül is a fiataloknak. A saját nevelésű fiatalok csapatba építése nemcsak a jövőbeni egyéni és csapatszintű fejlődés lehetőségét hordozza magában, de segíti a bérkeret szinten tartását, a klubkötődés kialakulását és adott esetben transzferbevételt is jelenthet a klubnak. 

– A Paks mellett a Vasas lesz az NB I másik csapata, amelyik csak hazai játékosokat alkalmaz: mennyire nehéz terep ez?
– Nálunk ez tulajdonosi és főszponzori elvárás, a magyarok szerepeltetése és a saját fiataljaink beépítése a klubmodellünk alapja. Számomra jelentős szakmai kihívás, hogy amellett, hogy csak magyar játékosokban gondolkodunk, nálunk az is szempont, hogy többségében fiatalok alkossák a keretet. A megfontolt, célzott igazolások mellett nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a játéktudás mellett ki milyen karakter, mennyire illik az öltözőbe. Nehéz, de szép utat választottunk. Ha mindez eredménnyel is párosul, akkor ennek a patinás klubnak biztató jövője is lehet.

– Emelkedik-e a költségvetés az NB I-re, és ha igen, mennyivel?
– A sportfinanszírozási környezet változásai kivárásra késztetnek minden klubot, így minket is. Az előző év nyilvános mérlegadatai alapján, akár a kiadási, akár a bevételi oldalt nézzük, akár a bérkeretet, átlagosan a tizedik–tizenkettedik helyen vagyunk a magyar klubok között, így várhatóan a miénk lesz az NB I egyik legalacsonyabb költségvetésű csapata. A Transfermarkt mutatói alapján a keretértékünk jelenleg az országban a tizenharmadik. Még nincs kész az NB I-es költségvetésünk, zajlanak ezzel kapcsolatban az egyeztetések a tulajdonosi körrel és a szponzorokkal, valamint várjuk az MLSZ következő idényre vonatkozó elosztási szabályzatát, de e pillanatban nem látom azt, hogy jelentősen emelkedne a költségvetésünk, amelynek meghatározó részét jelenleg is az infrastruktúra működtetése teszi ki. Viszont a mi költségvetésünk stabil és kiszámítható, ami nagy érték a jelenlegi változó környezetben. Az esetleges átrendeződés esetén elképzelhető, hogy mi a változatlan költségvetésünkkel is feljebb tudunk kerülni ezen a listán. 

– Milyen erősítésekre lehet számítani, hány név van a nyári kívánságlistáján?
– Az osztályváltásra az eredményesség és a mutatott játék alapján is megérett a csapat, de az NB I-ben történő helytálláshoz a lehetőségeinkhez mérten szükséges lenne minden csapatrészbe igazolnunk, ami optimális esetben legalább három-négy valódi erősítést jelentene. Vannak kiszemeltjeink, de nem mindenkit áll módunkban megszerezni közülük. Így ez nemcsak szakmai, hanem anyagi kérdés is. Továbbra sem tudunk markáns kivásárlóként megjelenni a piacon, és tovább szűkíti a lehetőségeinket, hogy kizárólag magyar, megfelelő korban lévő, lehetőleg szabadon igazolható játékosok közül válogathatunk. 

– Adott esetben a jelenlegi kerettel neki merne vágni az élvonalnak?
– Ebben objektívnek kell lenni, és félretenni az érzelmeket. Nem lennénk esélytelenek a jelenlegi kerettel sem, de az említett objektív mutatók alapján az NB I-ben maradáshoz a szakmai szempontok mellett kell némi szerencse, nagyon erős csapategység és hullámvölgyek nélküli, kiegyensúlyozott teljesítmény. Tehát szükséges az erősítés, de csak nagyon megfontolt döntéseket fogunk hozni, mert mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy csak rábökünk egy játékosra és kivásároljuk. Ugyanakkor jelentős előnynek tartom, hogy a keret meghatározó játékosaival és a szakmai stáb tagjaival régóta együtt dolgozunk, meg tudjuk tartani a jelenlegi értékeinket, kialakult az alapjátékunk és alapozhatunk a mögöttünk hagyott idényben kialakult csapategységre. Ennek megőrzése érdekében sem célszerű a nagy fluktuáció az együttesben.

– Csaknem negyedével emelkedett a legutóbbi idény nézőszáma az eggyel korábbihoz képest, meccsenkénti átlagban 1579-ről 1926-ra. E téren mi a cél az NB I-ben?
– Az Ajka elleni utolsó meccsen már csaknem háromezer szurkolónk volt a nézőtéren, ők ránk voltak kíváncsiak, miattunk jöttek ki, ünnepelni akarták a csapatot, a feljutást, a bajnoki címet. Minden bizonnyal lesznek olyanok, akik az NB I miatt térnek majd vissza a lelátóra, esetleg a nagyobb nevű ellenfelekre is kíváncsiak lesznek. Úgyhogy biztosan emelkedik majd a nézőszám, a háromezer körüli átlagot szerintem elérhetjük és több alkalommal is telt ház lesz az Illovszky Rudolf Stadionban. Ez persze nagyban függ az eredményességtől, de attól is, hogy a szurkolók mennyire tudnak azonosulni a csapattal, a mutatott játékkal, a küzdőszellemmel. Köszönöm a szurkolóinknak az elmúlt idényben nyújtott nagyszerű támogatást, és bízom benne, hogy az élvonalban is tizenkettedik csapattagként számíthatunk rájuk.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. Vasas FC

30

20

4

6

59–26

+33 

64 

  2. Budapest Honvéd

30

18

5

7

49–26

+23 

59 

  3. Kecskeméti TE

30

16

3

11

49–39

+10 

51 

  4. Kozármisleny

30

13

9

8

38–40

–2 

48 

  5. Mezőkövesd

30

13

7

10

37–34

+3 

46 

  6. Csákvári TK

30

12

10

8

43–37

+6 

46 

  7. BVSC Zugló

30

12

5

13

36–30

+6 

41 

  8. Videoton FC Fehérvár

30

10

9

11

37–33

+4 

39 

  9. Szeged-Csanád GA

30

9

9

12

29–34

–5 

36 

10. Tiszakécske

30

10

9

11

37–44

–7 

35 

11. Karcagi SC

30

9

8

13

29–41

–12 

35 

12. FC Ajka

30

10

3

17

23–40

–17 

33 

13. Soroksár SC

30

8

9

13

41–45

–4 

33 

14. Szentlőrinc SE

30

7

12

11

35–42

–7 

33 

15. Budafoki MTE

30

7

8

15

33–49

–16 

29 

16. Békéscsaba

30

6

10

14

27–42

–15 

28 

A Tiszakécskétől négy pont levonva

 

Legfrissebb hírek

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
10 perce

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
1 órája

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 18:35

NB II: Mezőkövesden a helyzet változatlan – vezetőedzői fronton

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 17:18

NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 16:35

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Urblík József: Most érett igazi csapattá a Vasas

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 13:31
Ezek is érdekelhetik