Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

B. A. P.B. A. P.
2026.05.21. 13:48
null
Kecskemétre igazolt Szilágyi Zoltán (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kecskeméti TE szerződtette Szilágyi Zoltánt.

A Kecskeméti TE a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a szabadon igazolható Szilágyi Zoltán, aki legutóbb Szegeden futballozott. Szilágyi Hajdúböszörményben kezdett el futballozni, de már fiatalon a Vasas akadémiájára került. Az angyalföldieknél járta végig a korosztályos csapatokat, majd 2016-tól 2018-ig kölcsönben játszott az NB II-es Siófoknál, ahol rögtön alapember lett. A korábbi utánpótlás-válogatott védő ezt követően négy évet töltött a Vasasnál, majd négyet a Szeged-Csanád GA-nál. Pályafutása során eddig összesen 219 NB II-es meccsen lépett pályára, ezeken hét gólt szerzett és hat gólpasszt jegyzett.

A 28 éves, 191 centiméter magas védő izgatottan várja a kecskeméti így nyilatkozott: „Nagyon örültem a kecskeméti megkeresésnek és lehetőségnek. A klub és Tímár Krisztián vezetőedző is szimpatikus terveket vázolt fel nekem. Olyan típus vagyok, aki komoly célokért szeret küzdeni, ezek Kecskeméten adottak, mivel egy stabil és jó csapattal szeretnénk feljutni az NB I-be. Szeretnék a csapat segítségére lenni, alapemberré válni, amit jó játékkal hálálnék meg. Haris Attilával jól ismerjük már egymást Szegedről, akkor is beszéltünk, amikor megkeresett a klub. Várom már a közös munkát vele és a csapattal is.”

Szilágyi már a kecskemétiek harmadik nyári szerzeménye. Korábban az MTK-val Belényesi Csaba játékjogát Szépe Jánoséra cserélte, majd az Ajkától érkezett a kapus Szabados István.

A Nemzeti Sport információi szerint hamarosan újabb változás várható a KTE-nél, ugyanis Pálinkás Gergő iránt több NB I-es és külföldi klub is érdeklődik. Továbbá a korábbi kecskeméti vezetőedző, Szabó István több játékosát is szívesen látná a Csíkszeredában.

 

Legfrissebb hírek

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
19 órája

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:04

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:09

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 17:51

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56
Ezek is érdekelhetik