NB II: a válogatott játékos mellett a magyar bajnok középpályás is távozik Szegedről

F. B.F. B.
2026.06.17. 17:42
null
Holman Dávid (jobbra) egy év után távozik Szegedről (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
Holman Dávid és Asmir Suljic egy év után távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémiától – számolt be róla a klub honlapja.

A 34 éves bosnyák-magyar Asmir Suljic tavaly nyáron az indiai Super League-ben szereplő Punjab FC együttesétől érkezett Szegedhez, ahol az előző idényben 17 NB II-es bajnokin játszott, de mindössze nyolcszor volt kezdő és gólt nem szerzett, két gólpassza viszont volt. Suljic Magyarországon a Videoton színeiben 2018-ban érte el a legnagyobb sikerét, hiszen magyar bajnok lett. Új csapata a kragujevaci FK Radnicski 1923 lesz.

A 33 esztendős, korábbi ötszörös magyar válogatott Holman Dávid tavaly nyáron Kispestről érkezett a szegediekhez, de most ő is távozik. A középpályás az előző idényben 21 NB II-es bajnokin (tízszer kezdőként) és két Magyar Kupa-mérkőzésen öltötte magára a kék-fekete mezt, s egy gólt szerzett, valamint egy gólpasszt osztott ki.

Mint arról beszámoltunk, a Szeged ma bejelentett egy érkezőt is, mégpedig az MTK-tól érkező Széles Imrét.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIÁNÁL
Érkezett: Haragos Viktor (Aqvital FC Csákvár), Mikló Roland (Békéscsaba), Széles Imre (MTK)
Távozott: Holman Dávid (?), Asmir Suljic (bosnyák-magyar, FK Radnicski 1923 – Szerbia), Szilágyi Zoltán (Kecskeméti TE)
 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
5 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08