NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

P. K.P. K.
2026.06.02. 13:06
null
A szombathelyi Király SE a Mohács ellen készülhet (Fotó: facebook.com/kiralysportegyesulet)
A Magyar Labdarúgó-szövetség kedden megtartotta az NB III-ba jutásért folyó osztályozók sorsolását.

 

Az előző hétvégén befejeződött a bajnoki idény a magyar labdarúgás negyedik vonalában, de az NB III-as tagság kiharcolásáért kiírt osztályozók még hátravannak. A Magyar Labdarúgó-szövetségben kedden elkészítettek a párosításokat. 

Az NB III-ba jutásért folyó osztályozón eredetileg húsz csapat vehet részt, a 19 vármegyei bajnok és a budapesti bajnok. A 2025–2026-os versenykiírás értelmében, amennyiben egy bajnokcsapat nem vállalja az indulást, úgy a dobogósok vehetik át helyüket, ha korábban szereztek az NB III-as induláshoz szükséges licencet. A területi osztályozók mai sorsolásán végül 18 csapat vett részt, ugyanis Győr-Moson-Sopron, illetve Tolna vármegyéből a bajnok (Mezőörs és Bölcske), vagy a bajnok jogán egyik dobogós sem vállalta az osztályozót.  Mivel összesen tíz csapat juthat fel az NB III-ba és két csapat kiesett, így nyolc párba sorsolták a résztvevőket, két szerencsés klub pedig erőnyerőként feljutott a harmadik vonalba: a szerencse a Budapest-bajnokság első osztályát megnyerő SZAC-nak és a Hevesben az aranyérmes, de az osztályozótól visszalépő Lőrinci mögött másodikként záró Gyöngyösi AK-nak kedvezett.

Csemegéből jut bőven: Baranya és Vas vármegye bajnoka, a Mohács és a több korábbi Haladás-játékost, így a 35-szörös válogatott Halmosi Pétert és Schimmer Szabolcsot is a soraiban tudó, Király Gábor vezette Király SE párharca izgalmasnak ígérkezik, ahogyan a Kecskemét II és a Szolnok küzdelme is – írja az mlsz.hu.  A patinás SBTC az Emőd ellen vívhatja ki a feljutást, míg a számos légióst soraiban tudó ZTE II a Sárisáppal méri össze erejét. 

A Nagyatád–Mátészalka párharc érdekessége, hogy a két település 527 kilométerre van egymástól, ekkora távolságot kell leküzdeniük a csapatoknak, amikor idegenbe elutaznak ellenfelükhöz.

A TERÜLETI OSZTÁLYOZÓK PÁROSÍTÁSA AZ NB III-BA JUTÁSÉRT
Az első mérkőzéseket június 7-én, vasárnap, 17.30 órától, a visszavágókat egy héttel később, június 14-én, 17 órától játsszák.
Hajdúnánási FK–Balatonalmádi SE
Mohácsi TE–Király SE
Sárisáp SE–Zalaegerszegi TE II
Sárbogárd SE–FÉMALK Dunavarsány
Szarvasi FC–Sándorfalva SK
Nagyatádi FC–Mátészalkai MTK
Szolnoki MÁV FC–Kecskeméti TE II
Salgótarjáni BTC–Emődi ÁIDSE

Az idegenben lőtt gól szabálya nem érvényes az osztályozóra. Amennyiben a második mérkőzés rendes játékidejének végén az összesített állás döntetlen, akkor következik a 2×15 perces hosszabbítás, és ha abban sem dől el a párharc, akkor tizenegyesek döntenek. A párosítások győztesei feljutnak az NB III-ba.

 

Legfrissebb hírek

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
4 órája

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29