Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

F. B.F. B.
2026.06.27. 00:38
null
Dragan Cubra a Szegedhez igazolt (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
24 éves jobboldali védőt igazolt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád GA Szerbiából – tudtuk meg a klub honlapjáról.

Dragan Cubra 2002. június 4-én született a szerbiai Topolyán, ahol aztán elkezdte pályafutását. Innen a Partizan Beograd utánpótláscsapatába igazolt, majd tért vissza egy év követően. A szerb és magyar állampolgársággal is rendelkező játékos 2021 nyarán érkezett Magyarországra, a Ferencváros szerződtette. A zöld-fehérek tartalékcsapatában, az NB III-ban összesen 63 alkalommal lépett pályára. 

A jobbhátvéd 2024 februárjában a bolgár Liteksz Lovecs játékosa lett egy idényre, ezután visszatért Szerbiába, ahol az elmúlt két évet töltötte: a Napredak, és kölcsönben a Trayal színeiben futballozott. A jelenleg 24 esztendős Cubra főként a védelem jobb oldalán bevethető, de egy sorral feljebb, a középpálya szélén is megállja a helyét.

„Nagyon örülök, hogy ennek a klubnak a tagja lehetek – ecsetelte a klubhonlapon a 24 éves Cubra. – Nagyon kedvesen fogadtak, már az első pillanatban az a benyomásom alakult ki, hogy ez nagyszerű közösség, ahol magas színvonalú munka folyik. Kiváló a hangulat és nagy célokat tűztünk ki magunk elé.” 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIÁNÁL
Érkezett: Dragan Cubra (szerb-magyar, FC Napredak Krusevac – Szerbia, legutóbb Trayal – Szerbia, kölcsönben), Gera Zalán (Mosonmagyaróvár), Haragos Viktor (Aqvital FC Csákvár), Mikló Roland (Békéscsaba), Széles Imre (MTK), Vékony Viktor (Nagykanizsa)
Távozott: Holman Dávid (?), Asmir Suljic (bosnyák-magyar, FK Radnicski 1923 – Szerbia), Szilágyi Zoltán (Kecskeméti TE)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08