Dzsudzsák Fehérék ellen már játszhat

Vágólapra másolva!
2010.03.05. 09:52
null
Dzsudzsák Balázs (22) a jelek szerint felépült a sérüléséből (fotó: Action Images)
A csütörtöki PSV-edzésen már részt vett Dzsudzsák Balázs, aki sérülése miatt kénytelen volt kihagyni az orosz labdarúgó-válogatott elleni felkészülési találkozót. A szélső így várhatóan pályára léphet a NAC Breda ellen is.  

 

Dzsudzsák Balázs még az RKC Waalwijk elleni összecsapáson szenvedett bokasérülést egy belépő után, így hiába került be a keretbe, kénytelen volt kihagyni a magyar labdarúgó-válogatott Oroszország elleni felkészülési mérkőzését.

A szélső sérülése szerencsére nem súlyos – ezt jelzi, hogy csütörtökön már ismét együtt tudott edzeni az eindhoveniekkel, és a hírek szerint Fred Rutten számíthat rá a hétvégi bajnokin, amikor csapata a Bredával játszik. A hazai együttesnek is van magyar légiósa Fehér Csaba személyében.

A PSV-nek igencsak szüksége van Dzsudzsákra, hiszen jelenleg nem áll jól szélsők terén. Danko Lazovicsot a klub eladta az orosz Zenitnek, míg Andy van der Meyde egyelőre még nem játékra kész.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik