Németország: Düsseldorf lehet Torghelle következő állomáshelye

2010.04.20. 09:22
A kölni Express című lap értesülései szerint a német labdarúgó-bajnokság második vonalában szereplő Fortuna Düsseldorf előrehaladott tárgyalásokat folytat Torghelle Sándorral, akinek az idény végén lejár a szerződése az Augsburgnál.

A feljutásért még harcban álló, de valószínűleg a következő szezont is a második vonalban töltő Fortuna több támadóját is elveszíti az idény végén, ezért vadászik többek között a 27 éves, gólerős magyar válogatott csatárra, akit jelentős nemzetközi tapasztalata tesz kívánatos célponttá.

A kölni Express szerint a Fortuna már egy ideje kapcsolatban áll a szezon során hét gólt szerző Torghellével, aki járt is terepszemlén Düsseldorfban, és a fizetési igénye bejelentésével – írja a lap – egy pillanatra elsápasztotta a helyi vezetőket.

Az Express azt is tudni véli, hogy Jos Luhukay, az Augsburg vezetőedzője időközben felmentette az edzések látogatása alól Torghellét.

Legfrissebb hírek

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
23 órája

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03