Dzsudzsák szerint a Fener előrelépést jelentene

Vágólapra másolva!
2010.06.09. 16:18
null
Dzsudzsáknak (jobbra) jólesett, hogy nem fütyülték ki a holland szurkolók a góljánál (Fotó: Szabó Miklós)
Dzsudzsák Balázs szerint előrelépést jelentene karrierjében, ha a Fenerbahce együttesében folytatná pályafutását, ugyanakkor korántsem biztos, hogy a PSV magyar válogatott futballistája Törökországba igazol.

„Ha eligazolok, csakis olyan csapatba megyek, amelyik előrelépést jelent – mondta a 23 éves futballista, akit sajtóértesülések szerint szívesen vinne a 26-szoros török bajnok. – Fontos számomra, hogy a következő csapatom előrébb tartson, mint a jelenlegi. A PSV a következő idényben az Európa-ligában indulhat, míg a Fener a Bajnokok Ligájában, úgy gondolom, utóbbinak játékoskerete is erősebb."

Dzsudzsák ugyanakkor hozzátette: a szerződésről egyelőre semmi konkrétumot nem tud, így június 28-án várhatóan ismét Eindhovenben jelentkezik edzésre.

A 26-szoros válogatott szélső 2004-ben a Debrecen színeiben mutatkozott be a magyar bajnokságban, majd 2008 januárjában igazolta a holland alakulat, amelynél hamar alapember, később pedig közönségkedvenc lett. Az előző szezonban csapata egyik legjobbja volt, 14 gólt szerzett.

A futballista kitért a magyar válogatott Németországtól (0–3) és Hollandiától elszenvedett vereségére, a szombati amszterdami 6–1-es kudarcra is.

„Minél hamarabb túl kell tennünk magunkat ezen a vereségen. Én is azt mondom, hogy talán hiba volt két ilyen mérkőzést lekötni, ugyanis a keret nagy részének, köztük nekem is, már jó ideje vége volt a bajnokságnak. Ugyanakkor jó érzés volt a gólomnál, hogy senki sem fütyült ki, sőt néhány eindhoveni drukker még a nevemet is skandálta.”

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31
Ezek is érdekelhetik