Játékossors: a Feyenoord nem Rajczi Péter típusú csatárt keres

Vágólapra másolva!
2010.08.14. 12:30
Tegnap este beszámoltunk róla, hogy Rajczi Pétert tesztelte a Feyenoord, ám a csatár klubjának, az Újpestnek a sportigazgatója, Kovács Zoltán a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a jelek szerint a labdarúgó nem szerződik a holland első osztályú klubhoz.

„Az Újpest korábbi belga sportigazgatója ajánlotta be a Feyenoordnál Rajczit, és mivel a játékos szerette volna kipróbálni magát, mi elengedtük próbajátékra, mert nem akartuk megfosztani egy ilyen lehetőségtől. Úgy tudom azonban, hogy Rajczival közölték, nem ilyen típusú csatárt keresnek, tehát marad Újpesten” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak az Újpest sportigazgatója, Kovács Zoltán.

Információink szerint a 29 éves támadó iránt más külföldi csapatok is érdeklődnek. Kovács ezzel kapcsolatban elmondta, Rajczira ugyanaz érvényes, mint Tisza Tiborra és Vermes Krisztiánra: egyelőre nincs konkrétum az ügyükben, de augusztus 31-ig, az átigazolási piac zárásáig még sok minden történhet. Ha maradnak, megkezdik velük a tárgyalásokat szerződésük meghosszabbításáról.

Legfrissebb hírek

NB I: a Loki hazai meccseit látogatták eddig legtöbben

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 12:23

Kapust cserélt a Kazincbarcika és az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 18:37

Meglepetés a Megyeri úton, az Újpest sorozatban harmadszor kapott ki hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 21:25

A klubrekord közeli ajánlat után hosszabbított Duartéval az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 18:45

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23

Az Újpest kíméletlenül megbüntette a Zalaegerszeg hibáit

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 19:43

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 09:17

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 18:21
Ezek is érdekelhetik