Anglia: Halmosi szerződést bont a Hull-lal, nagyot alkotna a Haladással

Vágólapra másolva!
2010.12.30. 07:35
Címkék
Halmosi Péter szerződést bont az angol másodosztályban szereplő Hull City labdarúgócsapatával, így a válogatott futballista néhány napon belül szabadon igazolható lesz.

A Hull City felnőttcsapatánál ősszel mellőzött Halmosi erről a Vas Népének adott interjúban beszélt.Vas Népének adott interjúban beszélt.

„A napokban a menedzserem, Filipovics Vladan és én leültünk a klub vezetőivel, és kezdeményeztük a szerződésbontást. Reményeim szerint néhány nap múlva szabadon igazolható labdarúgó leszek” – mondta Halmosi.

„Angliából mindenképpen távozni szeretnék. Mondom ezt annak ellenére, hogy a második vonalból vannak irántam érdeklődők. Vélhetően a légióskodással is felhagyok. Húszévesen lettem meghatározó tagja a Haladásnak, és tizenegy esztendeje élem a profi labdarúgók életét. Az elmúlt években egyre csak fölfelé ívelt a karrierem, egyre följebb léptem, ám most eljött az idő, amikor nincs följebb. Ráadásul annyit voltam távol Szombathelytől, hogy már a honvágy is hazahúz. Szeretnék hazajönni, szeretnék a Haladásban futballozni. Régi álmom, hogy valami nagyot alkossak zöld-fehér mezben. Ugyanakkor nem csak rajtam múlik, hogy a tavaszt a Rohonci úton kezdhetem-e. Aczél Zoltán vezetőedzővel többször beszéltem, jó barátom, ő szívesen látna a csapatban, és egyszer Deéry Attila ügyvezető is felhívott, talán egy hónapja. Ám a klubtól hivatalos megkeresés még nem érkezett. Ha a Hali nem jönne össze, akkor egy normális osztrák ajánlaton azért elgondolkodnék. Ausztria mégiscsak közelebb van Szombathelyhez, mint Anglia” – vázolta a terveit a 30-szoros magyar válogatott futballista.

Legfrissebb hírek

NS-nyelvművelés: beszéljünk magyarul a sportban is!

Egyéb egyéni
14 perce

Schäfer és Szoboszlai újabb mérföldkőhöz érkezik; a magyar válogatott 28 év után juthat el újra a vb-pótselejtezőig

Magyar válogatott
26 perce

Vb-selejtezők: a kvalifikációs rendszert kritizálta az olasz kapitány

Foci vb 2026
38 perce

Szélesi Zoltán: Vigyázni kell Lisztes Krisztiánra, hiszen a magyar futball értéke

Magyar válogatott
1 órája

Száz kilogrammos súlyok meccsnapokon? Miért is ne?

Minden más foci
1 órája

Bakonyi stoplinyomok – Ha a tinédzserek tűzbe jönnek...

Hátsó füves
1 órája

Imre Bence állítja, nem egyezett meg a Veszprémmel

Kézilabda
1 órája

Véget ért az évtizedes bürokratikus rémálom, megépülhet a Cagliari új stadionja

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik