Videó: A győzelem tökéletes lezárása volt az évnek - Kovács Péter

Vágólapra másolva!
2010.12.30. 15:03
Címkék
Mint arról beszámoltunk, a belga labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában a Lierse hosszú idő elteltével nyert újra, amikor 2–1-re felülmúlta hazai pályán a Westerlót. Az újonc együttes első gólját szerző Kovács Péter a meccs utáni interjújában kifejtette, a győzelem tökéletes lezárása volt a 2010-es évnek. A csatár azt is hozzátette, hogy még korántsem mutatta meg új csapatában a valós tudását, de bízik benne, hogy a jövőben ő is hozzá tud járulni a Lierse sikereihez. 

"Nagyon fontos volt a siker, mert már régen érezhettük a győzelem ízét, így viszont tökéletes lezárását jelentette a 2010-es évnek. Az első félidőben játszottunk jobban, akkor több lehetőségünk is adódott a gólszerzésre. A találatomnál pontos labdát kaptam, amelyet sikerült jól magam elé tennem, majd kilőttem a felső sarkot. Eddig nem tudtam megmutatni, mit tudok valójában, ám ha a csapat a jövőben képes lesz építeni az erősségeimre, akkor sikeresek lehetünk. Eddig nem volt szerencsénk, sok pontot veszítettünk, de most fontos meccsek előtt állunk, és ha ezeket hozni tudjuk, jó pozícióba kerülhetünk" – nyilatkozta Kovács Péter. A teljes interjút megtekinthetik az alábbi videón.

 
   

Kovács Péter gólját itt megtekintheti (2:17-től).

 

Legfrissebb hírek

NS-nyelvművelés: beszéljünk magyarul a sportban is!

Egyéb egyéni
1 perce

Schäfer és Szoboszlai újabb mérföldkőhöz érkezik; a magyar válogatott 28 év után juthat el újra a vb-pótselejtezőig

Magyar válogatott
12 perce

Vb-selejtezők: a kvalifikációs rendszert kritizálta az olasz kapitány

Foci vb 2026
24 perce

Szélesi Zoltán: Vigyázni kell Lisztes Krisztiánra, hiszen a magyar futball értéke

Magyar válogatott
52 perce

Száz kilogrammos súlyok meccsnapokon? Miért is ne?

Minden más foci
1 órája

Bakonyi stoplinyomok – Ha a tinédzserek tűzbe jönnek...

Hátsó füves
1 órája

Imre Bence állítja, nem egyezett meg a Veszprémmel

Kézilabda
1 órája

Véget ért az évtizedes bürokratikus rémálom, megépülhet a Cagliari új stadionja

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik