Légióssors: Fülöp tisztázta csapattársával a korábbi kakaskodásukat

2011.01.22. 12:08
Címkék
Nem várja túl jó hangulatban az angol másodosztályban szereplő Ipswich Town kerete a Doncaster Rovers elleni szombat délutáni hazai bajnokiját: Darren O'Dea védő arra figyelmeztette csapattársait, hogy valós a kiesés veszélye, míg az egyik magyar légiós, Fülöp Márton az előző találkozón Mark Kennedyvel történt szóváltását igyekszik tisztázni társával.

„Részemről el van felejtve a dolog – mondta Fülöp az egy hete a Millwall ellen 2–1-re elveszített találkozón történt esetről, amely során az egyik védése után összeütközött, majd kakaskodni kezdett a másik ipswichi labdarúgóval. – Rosszul viselem, ha szidnak a saját csapattársaim: ahogy én is kiemelem a társaim erényeit, ugyanezt várom tőlük is. Nem nagy ügy, csak vigyáznunk kell egymásra."

Fülöp a nemrég elbocsátott Roy Keane menedzser távozása után az első csapatba visszakerülő, s a Millwall ellen gólt szerző Priskin Tamásról is beszélt a BBC helyi rádióadójának.

„Most jó úton jár. Született befejező csatár, akinek az első labdaérintése az ellenfél büntetőterületén ugyanolyan veszélyes, mint az utolsó, amellyel megcélozza a kaput – mondta Fülöp. – Nem akarok nagy terhet tenni a vállára, de mindnyájan tudjuk, hogy sok gólt várhatunk tőle ebben az idényben."

A 24 csapatos Championship 20. helyén tanyázó (az utolsó három búcsúzik majd) Ipswichből Darren O'Dea megjegyezte, nem fog csak azért megkapaszkodni az együttes, mert az idény elején az első hat közé kerülés volt a célkitűzése.

„Olyan nincs, hogy túl jók vagyunk a kieséshez, minden kieső megérdemli a sorsát. Ugyanakkor igaz, hogy ha a legjobbunkat nyújtjuk, nem okozhat gondot a bennmaradás kiharcolása" – mondta O'Dea.

Legfrissebb hírek

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
10 perce

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
25 perce

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
27 perce

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
47 perce

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
48 perce

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
1 órája

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
1 órája

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik