Légióssors: Hajnal Tamás lehet a lisszaboni El-meccs vezéráldozata

2011.02.19. 00:18
Címkék
Hajnal Tamás és a Stuttgart a Benfica otthonában szerepelt Európa-liga-mérkőzésen, s bár 2–1-re kikapott, a magyar labdarúgó gólpassza még sokat érhet csapatának – az érintett mindenesetre szerényen fogadta a gratulációt. Mint kiderült, a vereségnek ára volt, s hogy mekkora, azt pénteken még nem lehetett tudni.

A magyar légiós a stuttgarti csapatorvos megnyugtató diagnózisára, valamint beleegyező bólogatására várt, ami azt jelentené, nincs akadálya a középpályás vasárnapi, leverkuseni pályára lépésének.

„A csütörtöki találkozó elején kifordult a bokám – mondta Hajnal Tamás a Nemzeti Sportnak. – Óriási fájdalmaim voltak, nem akartam azonban lekéredzkedni. Később kaptam egy szorítókötést, mert rettenetesen bedagadt a lábam. A szünetben, amikor egy nullára vezettünk, azt mondtam, ha összeszorított fogakkal is, de még bírom a játékot. A hatvanadik percben mégis cserét kellett kérnem."

Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
4 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
4 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
4 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
5 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik