Pintér Ádám a Barca-játékosokról: Lesüt róluk az alázat

2011.03.07. 11:52
null
Dani Alvest négy zaragozai (balról a második Pintér Ádám) szorongatja
Címkék
A Zaragoza labdarúgócsapata szombaton egygólos (1–0) vereséget szenvedett a Camp Nouban a listavezető Barcelonától a Primera División 27. fordulójában. A vendégcsapat magyar légiósa, Pintér Ádám ennek ellenére magyar labdarúgó számára ritka élménnyel gazdagodott, hiszen kezdőként 55 percnyi játéklehetőséget kapott, ez idő alatt pedig alaposan kivette részét együttese lelkes és szervezett védekezéséből, pedig nem volt könnyű dolguk a Lionel Messivel az élen rohamozó katalánok ellen.

„Nem mindennap adatik meg az embernek, hogy a világ legjobb klubcsapata ellen a világ egyik legjobb hangulatú arénájában lépjen pályára – mondta Pintér Ádám a Nemzeti Sportnak. – Azt hiszem, nem kell külön részleteznem, milyen zseniális játékosok ellen játszhattam szombaton, a kilencvenezer szurkoló pedig olyan varázslatos atmoszférát teremtett, hogy még az ellenfél játékosaként is jó volt kifutni a gyepre. Nem spóroltam az erővel, amíg a pályán voltam, kitettem szívemet-lelkemet.”

A hazaiak és a vendégek között, ahogy a tabellán, úgy a pályán is jelentős volt a különbség, hiszen amíg előbbiek csak a támadásokat építhették, addig a vendégek egy-két kontrától eltekintve jóformán végigvédekezték a mérkőzést. Olykor kilenc mezőnyjátékosból álló falat alkottak tizenhatosuk környékén.

„Nincs ezzel gond. Az ilyen meccseken rengeteget lehet tanulni, el lehet lesni apró trükköket. Ahogy Lionel Messi a labdához ér, ahogy Xavi ütemben adja a labdát – mind-mind olyan momentum, amelyre érdemes odafigyelni még akkor is, ha az ember éppen az ellenkező oldalon áll.”

A futball legjobbjai közé sorolt Barcelona-játékosok, élükön a kétszeres aranylabdás Messivel, egyáltalán nem tűntek nagyképűnek a magyar légiós számára.

„A pályán kemények, de azon kívül közvetlenek, barátságosak. Lesüt róluk az alázat. Mindössze néhány percig láttam rajtuk némi idegeskedést. A gól után viszont egy csapásra helyreállt a rend. Megnyugodtak, s így utólag be kell látnom, nem sok esélyünk volt a döntetlenre sem.”

Pintér elmondta: lehetőségeik szerint mindent megtettek a gólszerzés érdekében, ám mégis az ellenfél támadta végig a találkozót. Ráadásul a Barcelona szerinte ezúttal nem is játszott csúcsformában.

Az ő vállát sajátjai közül a szakmai stáb tagjai és a társak is megveregették, amely biztató számára a válogatottságot és a jövőbeli zaragozai foglalkoztatottságot illetően, lévén eddig többnyire kispadozott a kiesés elől menekülő klubjában.

„Rengeteget futottam, néha embertől emberig loholtam. Annyira rosszul talán nem játszottam, hiszen a meccs után néhányan megveregették a vállam és a szakmai stáb is megdicsért.”

Legfrissebb hírek

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
24 perce

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
49 perce

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
1 órája

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
1 órája

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
1 órája

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
1 órája

Vívás: Horváth Lotti megvédte címét, másodszor is világbajnok!

Utánpótlássport
2 órája

Húszévesnek érzi magát a sérüléssel bajlódó Lenzsér Bence

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik