Hollandia: a NAC megtartaná Horváth Gábort, de egyszerűen nincs rá pénz

2011.05.17. 10:32
Címkék
Többször beszámoltunk már róla, hogy az anyagi gondokkal küzdő holland élvonalbeli NAC végleg megszerezné a  Videotontól kölcsönkapott négyszeres válogatott Horváth Gábort, ám a jelek szerint erre nem lesz meg az anyagi fedezet.

A NAC kiszemeltjeiről, illetve a kölcsönben szereplő, de meggyőző teljesítményt nyújtó labdarúgókkal – ide sorolják Horváth Gábort is – kapcsolatban Jeffrey van As technikai igazgatót idézi a bredai klub egyik szurkolói portálja.

„Nyilvánvaló, hogy ezekkel a fiúkkal szeretnék szerződést hosszabbítani, de a NAC-nak egyszerűen nincs pénze” – fogalmazott a sportvezető.

Ez pedig azt is jelentheti, hogy Horváth, akinek a kivásárlási árát a transfermarkt.de kilencszázezer euróra becsüli, visszatér a Videotonhoz.

A NAC másik magyarja, Fehér Csaba is valószínűleg távozik, ugyanis már korábban megegyezett a klub elöljáróival, hogy nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését, de egyes értesülések szerint elképzelhető, hogy még egy évet Hollandiában tölt.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor elődöntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
13 perce

Hosszú kihagyás várhat Keszthelyi Ritára

Vízilabda
25 perce

Billie Jean King-kupa: győzelemmel kezdtek a mieink a rájátszásban

Tenisz
43 perce

Motiváltan futott, győzelem és pályacsúcs lett belőle

Csupasport
49 perce

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Fejes Dániel: El tudom hinni, hogy jó, amit csinálok

Kajak-kenu
1 órája

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik