Hollandia: a sajtó szerint a PSV megtalálta Dzsudzsák Balázs utódját

Vágólapra másolva!
2011.05.20. 09:50
Címkék
Noha a PSV sportigazgatója, Marcel Brands tegnap még arról beszélt, hogy egyelőre szeretnék megtartani Dzsudzsák Balázst, a holland szaksajtó szerint az eindhoveniek már tárgyalnak a szélső pótlására kiszemelt Uszama Aszaidi szerződtetéséről.

A holland Voetbal International arról számolt be, hogy a PSV megkezdte az egyeztetéseket a Heerenveen 22 éves marokkói válogatott támadója, Uszama Aszaidi megszerzésének ügyében, akit a helyi sajtó szerint az utóbbi időben számos klubbal hírbe hozott Dzsudzsák Balázs pótlására szemeltek ki az eindhoveniek.

Aszaidi a most befejeződő bajnoki szezonban 31 meccsen kilenc gólt szerzett és 13 gólpasszt adott. Szerződése 2013-ig köti a Heerenveenhez, kivásárlási ára pedig a hírek szerint elérheti az ötmillió eurót.

Dzsudzsákkal kapcsolatos érdekesség, hogy több portugál internetes oldal is átvette a Nemzeti Sportnak adott hét eleji nyilatkozatát, melyben elmondta, hogy Portugáliában is el tudná képzelni a folytatást. A szélsőt korábban két portugál gárdával, a Benficával és a Sportinggal hozták hírbe.

Legfrissebb hírek

A címvédőhöz utazik a Volán

Jégkorong
30 perce

NBA: Luka Doncic 41 pontjával a Buckst is legyőzte a Lakers – videó

Amerikai sportok
30 perce

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 1500 méteren 9. lett Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
51 perce

Mestere volt a zsákolásnak – Losonczy Árpád 75 éves

Kosárlabda
59 perce

Szilágyi Sziszi a kézilabda után is megtalálta azt, amit szeret

Kézilabda
1 órája

Hiába az írországi botlás, Portugáliában továbbra is a vb-győzelem a cél

Foci vb 2026
1 órája

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
7 órája

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik